Nyugat-Dunántúli Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóság

Bemutatkozás

A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság Nyugat-Dunántúli Társadalmi Esélyteremtési Igazgatósága tevékenységével hat megye hátrányos helyzetben élő lakosságának nyújt támogatást, társadalmi beilleszkedésük és szociális helyzetük javítására felzárkózási képzésekkel és kísérő szolgáltatásokkal.

A Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyei területi kirendeltségek munkáját székesfehérvári központtal Fejér megye koordinálja, ahol az irányítás alapja a több, mint 25 éves múlttal rendelkező, a felnőttképzés és a társadalmi esélyteremtés területén szerzett gazdag tapasztalati és tudástár.

Az igazgatóság hatásköre Nyugat-Magyarországnak közel a felére kiterjed, így szerepe jelentős az érintett területek nagyságát tekintve.

Ugyanakkor tény az is, hogy a megyék munkaerő-piaci helyzete, a nyugati országrészben élők foglalkoztatottsági aránya napjainkra jelentősen javult, az emberek többsége rendelkezik munkahellyel, így kevesebb azoknak a száma, akiknek nincs rendszeres jövedelme. Magas a külföldön, a földrajzi közelségből adódóan főleg Ausztriában munkát vállalók száma, így a megélhetés színvonala itt kedvezőbb, mint a keleti országrészben. Feladatunk annak a rétegnek a felkutatása, majd szociális helyzetének javítása és társadalmi integrációjuk támogatása, amelynek tagjai nem találnak megoldást napi gondjaikra.

A felzárkózásra szoruló lakosság számával és igényeivel párhuzamosan folyamatos a profilváltás az ajánlott képzéseink és szolgáltatásaink vonatkozásában: az ipari, gazdasági és humán jellegű programok mellett előtérbe kerültek a pályaorientációs és rehabilitációs tréningek, az alapkészségeket fejlesztő, bizonyítványt ugyan nem, de tanúsítványt biztosító felzárkózási tanfolyamok.

Intézményünk a társadalmi felzárkóztatás jegyében végzi tevékenységét, európai uniós projektek által finanszírozott képzések formájában, kifejezetten a hátrányos és halmozottan hátrányos emberek életkörülményeinek javítása céljából. Ügyfeleink munkával, és ez által rendszeres jövedelemmel nem rendelkező, többnyire alacsony iskolai végzettségű, a munkaerő-piaci igényeknek megfelelni nem tudó, nehéz sorsú emberek, nagy százalékban roma származásúak, nem egy esetben fedél nélküli hajléktalanok.

Felzárkóztató tevékenységünk eredményességét nagy mértékben segítik az évek során kialakított, folyamatosan kiterjedő partneri kapcsolataink települési önkormányzatokkal, családsegítőkkel és civil szervezetekkel, szociális és támogató intézményekkel, kis cégekkel és nagyvállalatokkal, egyházakkal, alapítványokkal és egyházakkal. Az együttműködések által jutunk el a rászoruló, felkarolást igénylő emberekhez, az együttműködések révén biztosítjuk magas szakmai tudással, nagy tapasztalati háttérrel rendelkező oktatóinkat, akiknek munkája garantálja kitűzött minőségcéljaink elérését. Együttes feladatunk a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának segítése, készségeik fejlesztése és a szolgáltatásokhoz való hozzáférésük megkönnyítése, végső soron pedig segítségadás a munka világának eléréséhez.

A Nyugat-Dunántúli Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóság szervezeti egységei

Nyugat-Dunántúli Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóság
8000 Székesfehérvár, Seregélyesi u.123.
+36 70 902-7843

Győr-Moson-Sopron Megyei Iroda
9022 Győr, Szent István u. 51.
+36 70 507-9812

Komárom-Esztergom Megyei Iroda
8000 Székesfehérvár, Seregélyesi u.123.
+36 70 902-7843

Vas Megyei Iroda
9700 Szombathely, Akacs Mihály u. 1-3.
+36 30 566-4375

Veszprém Megyei Iroda
8200 Veszprém, Ádám Iván u. 20/B.
+36 30 478-2951

Zala Megyei Iroda
8788 Zalaszentlászló, Ady Endre u. 28.
+36 70 198-6736

Eseménynaptár

2022. Július
HKSzCsPSzV
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Társoldalak

Betűméret állítása
Kontrasztos mód