A Belügyminisztérium megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság nyílt pályázatot hirdetett a 2021. évi „Családi Portaprogram – Szociális földprogram” elnevezésű pályázati felhívásban foglaltak megvalósításának támogatására. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos döntési listát a mellékelt táblázat tartalmazza.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, megemlékezve arról, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be, „tisztázta le” kéziratában a Himnuszt.
A megemlékezés ötlete Fasang Árpád zongoraművésztől származik: „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”.
2021-ben a világjárvány ugyan megakadályozza a személyes találkozást a kultúra képviselőivel, de az ünneplés mégsem marad el, ebben az évben az internet segítségével lehet majd a különböző előadásokhoz, kulturális programokhoz csatlakozni.
A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság kiemelt, EFOP 1.4.1 „Integrált gyermekprogramok szakmai támogatása” projektje 2020 decemberében és 2021 januárjában, 6 járásra kiterjedő online műhelysorozatot indított a „Családon belüli erőszak – gyermekbántalmazás és a rendszer válaszai” címmel. A szakmai előadó Dr. Solt Ágnes, az Országos Kriminológiai Intézet Bűnözéskutatási és Elemzési Tudományos Osztály tudományos főmunkatársa volt.
A műhelysorozat munkájában Heves, Kistelek, Jánoshalma, Bátonyterenye, Salgótarján és Szécsény járásokból közel 100, a gyerekesély programban dolgozó kolléga és családsegítő munkatárs vett részt. A szakmai munkát figyelemmel kísérték többek között a Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság Gyermekesély Főosztálya, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mentorai is.
A szakmai műhelyek működtetésének célja, hogy a gyerekekkel és családjaikkal foglalkozó szakemberek számára lehetőség legyen tapasztalatcserére, ezáltal speciális tudásbővítésre.
A fókuszban az alábbi területek megismerése volt:
a veszélyeztetési ügyekben keletkezett bűnügyi iratok elemzésének tapasztalatai
a jelzések és beavatkozások, a büntetőeljárás folyamata, a büntetéskiszabási gyakorlat
a jelzőrendszerek tagjaival folytatott csoportos beszélgetések országos tapasztalatai
az újszülött bántalmazási ügyek, a szülőgyilkosságok, a kapcsolati erőszak jellemzői
a szegregátumok sajátosságai
Az előadás sok érzelmet mozgatott meg a résztvevőkben, valamint jól látszott az is, hogy olyan társadalmi problémával állunk szembe, ahol a megoldás érdekében további összefogásra, párbeszédre van szükség a szegénység újratermelődésének megakadályozására, valamint a kirekesztődés csökkentésének érdekében.
A dokumentumot Miskolcon Prof. Dr. Horváth Zita rektor és Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság /TEF/ főigazgatója látta el kézjegyével.
A közös szakmai munka célja, hogy a felek szorosan együttműködjenek a területi felzárkózást segítő programok sikeres végrehajtásában, a hátrányos helyzetű térségekben élők életkörülményeinek javításában, a társadalmi mobilitási csatornák erősítésében. A TEF látja el ugyanis országosan egyebek között a vidék lakosságmegtartó képességének növelése érdekében szükséges gazdaságélénkítő programokkal kapcsolatos feladatokat.
A miskolci egyetemisták – tudásukkal, ismereteikkel – a konkrét helyszíneken ismerhetik meg és segíthetik az esélyteremtő projektekben zajló munkát. A Miskolci Egyetem a jövőben számíthat a TEF szakembereinek tapasztalataira a képzési struktúrába illeszkedő gazdasági, társadalom-fejlesztő programok összehangolása terén.
Sztojka Attila, a TEF főigazgatója azt is reméli, hogy egy új házépítési technológia miskolci létesítésekor az egyetem hallgatói folyamatosan vizsgálják majd annak továbbfejlesztési lehetőségeit.
Prof. Dr. Horváth Zita rektor elmondta, hogy a Miskolci Egyetem, mint a régió tudásbázisa felelősséggel tartozik a térség felemelkedéséért. Az egyetemnek ezután is meghatározó stratégiai célja lesz, hogy szerepet vállaljon társadalmi kérdésekben.
2020. december 21-én Sztojka Attila főigazgató úr „Főigazgatói dicséretben” részesítette a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság azon kollégáit, akik egész éves, elkötelezett és elhivatott munkájukkal hozzájárultak szervezetünk sikeres és hatékony működéséhez, példaértékű munkájukkal az esélyteremtési intézkedések fontosságának hangsúlyozásához.
Gratulálunk kollégáinknak, és a jövőben is sikerekben, örömökben, elismerésekben gazdag munkát kívánunk Nekik!
Schenk Lajos
A Humánerőforrás-gazdálkodási és Informatikai Főosztály munkatársa.
A humán szakterület meghatározó munkatársa. Szorgalma kiemelkedő, önálló és lelkiismeretes szakmai munkavégzése példaértékű. Vezetői, kollégái munkáját messzemenően támogatja.
dr. Baki Zsuzsanna
A Jogi és Igazgatási Főosztály munkatársa.
Megbízható, szakmailag felkészült. A rábízott feladatokat határidőben, pontosan, szakszerűen elvégzi. Munkájára igényes kolléga, minden feladatban a megoldást keresi.
dr. Iharos Dóra
A Jogi és Igazgatási Főosztály munkatársa.
Megbízható, szakmailag felkészült. A rábízott feladatokat határidőben, pontosan, szakszerűen elvégzi. A csapatmunkában körültekintően, minden apró részletre odafigyelve végzi a munkáját, stabil támogatást nyújtva ezzel a feladatok megoldásához.
Nyéki Barbara
A Támogatásirányítási Főosztály Támogatáskezelési Osztályának munkatársa.
2019 novemberétől dolgozik a Főigazgatóságon. Kiemelt feladata a Kormányhivatalok által megküldött szakmai programok véleményezése. Ebben az évben 106 Biztos Kezdet Gyerekház és 182 Tanoda szolgáltatás szakmai programjának áttekintését végezte el, amelyből egy összefoglaló tanulmány is készült. Mindemellett a Kormányhivatalok által megküldött szakmai programok véleményezésével segítette az új Tanodák és Biztos Kezdet Gyerekházak elindulását, illetve 16 Tanoda esetében részt vett a helyszíni ellenőrzésben is. Besegít az osztály feladatainak ellátásába, finanszírozási/támogatási szerződések megkötésébe, elszámolások ellenőrzésébe.
Eszenyi Claudia
A Támogatásirányítási Főosztály Támogatáskezelési Osztályának munkatársa.
2019 decemberétől erősíti a Támogatáskezelési Osztályt. Kiemelt feladata az utalások előkészítése a Gazdasági és Vagyongazdálkodási Főosztály részére. Csak az Útravaló Ösztöndíjprogramokkal kapcsolatban 18 432 utalást készített elő, több esetben egyeztetve a mentor kollégákkal vagy a tanulókkal annak érdekében, hogy a jogosan járó ösztöndíjak megérkezzenek az érintettek részére.
Köves Márta
A Programvégrehajtási, Képzési és Módszertani Főosztály kiemelt, EFOP 1.1.2 projektjének szakmai vezetője.
Kiváló szakmai tudással rendelkezik, ami nagyfokú munkabírással párosul. Az EFOP-1.1.2 projekt szakmai vezetőjeként nagy szerepet vállal a projekt hosszabbításában megvalósuló toborzásban és a bevonandó szociális és gyermekvédelmi intézmények igényeinek felmérésében.
Sonkoly János
A Programvégrehajtási, Képzési és Módszertani Főosztály kiemelt, EFOP 1.1.2 projektjének pénzügyi vezetője.
Kiváló szakmai tudással rendelkezik, ami nagyfokú munkabírással párosul. Az EFOP-1.1.2 projekt pénzügyi vezetőjeként nagy szerepet vállal az Irányító Hatósághoz benyújtandó kifizetési igénylések mellett a módosítási igények kidolgozása/benyújtása kapcsán is.
Bakó Bence
A Területi Felzárkózási Ügyek Főosztály Komplex Esélyteremtő Programok Koordinációs osztályának munkatársa.
Baranya és Somogy megyékben lát el megyei koordinátori feladatot. A Gazdaságélénkítő Programban (GÉP) érintett települések fejlesztését kimagasló szakértelemmel, nagy odafigyeléssel és kellő alapossággal segíti, nemcsak saját településein, hanem országosan egyaránt. A települések fejlesztését támogató monitoring tevékenységhez módszertani Segédanyagot/Kitöltési útmutatót készített a kollégák részére. Az önkormányzatok fejlesztési elképzeléseinek nyomon követése mellett a térség vállalkozóival is hatékony együttműködést teremtett.
Pogány Viktor Győző
A Humán Erőforrás gazdálkodási és Informatikai Főosztály informatikus munkatársa.
Munkája kiemelkedő, a feszült, nehéz helyzetekben is lehet rá számítani. Az informatikai szakterület legmegbízhatóbb kollégája. Kreativitásával, egyedi megoldásaival más főosztályok munkáját is támogatja.
Radnai Viktória
A Felzárkózási Képzések Osztályának osztályvezetője.
Munkáját pontosan, szakszerűen végzi. A pandémiás helyzetben az on-line és távoktatási rendszerek kidolgozásában jelentős szerepet vállalt. Kollégáival példaértékű munkakapcsolatot alakított ki, amit aktívan működtet.
Antal Zsuzsanna
A Területi Felzárkózási Ügyek Főosztály Helyi Esélyegyenlőségi Programok osztályának ügykezelő referense.
A HEP osztály körében megszervezésre kerülő képzések szervezési és képzés adminisztrációs feladatait fogja össze, ami nagy körültekintést és alaposságot követelt meg tőle az egész év folyamán. Pontos feladatvégzésének köszönhetően ebben az évben 40 sikeres képzésünk valósult meg, több mint 400 ember részvételével. A járványhelyzetben is példamutatóan helyt állt.
István Anita
Az Észak-Magyarországi Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóság társadalmi kapcsolatokért felelős munkatársa.
Határozott, kiváló munkabírású, megbízható kolléga. Önállóan és team munkában egyaránt képes hatékonyan dolgozni, kiváló kommunikációs készségének köszönhetően munkatársaival és a szakmai partnerekkel is jó kapcsolatot ápol. Komplex gondolkodásmód és jó problémamegoldó készség jellemzi. Elkötelezetten végzi munkáját az EFOP.1.6.2 projekt megvalósításában, koordinálásában, így elősegíti a hátrányos helyzetű felnőttek képzését, foglalkozatási lehetőségeik bővítését.
Schweibert Mónika
Az Nyugat –Dunántúli Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóság képzési referens munkatársa.
Munkáját, feladatait lelkiismeretesen, felelősségteljesen végzi, és minden esetben a megoldást keresi. Valamennyi feladatkörben igyekszik részt vállalni, átlátni a teljes munkafolyamatot. Nagy munkabírású és megbízható kolléga.
Bereczkiné Szarvas Eszter
Az Észak – Alföldi Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóság társadalmi kapcsolatokért felelős munkatársa.
A felnőttképzésben több mint 15 éve, a társadalmi felzárkózás területén adódó munkában pedig a kezdetektől aktívan részt vesz. Példaértékű, belső igényéből fakadó folyamatos szakmai önfejlesztésének köszönhetően naprakész ismeretekkel járul hozzá a hátrányos helyzetűek segítését szolgáló projektek szakmai és pénzügyi megvalósításához. Munkaköri feladatain túl, az Igazgatóság működését segítő egyéb feladatokban is részt vesz. Fegyelmezettsége, elhivatottsága átlagon felüli, munkabírása példaértékű.
Jónás Tibor
Az Észak – Alföldi Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóság társadalmi kapcsolatokért felelős munkatársa.
A felnőttképzésben több mint 15 éve, a társadalmi felzárkózás területén adódó munkában pedig a kezdetektől aktívan részt vesz. Oktatóként, szervezőként kiemelkedő teljesítményt nyújt. Kollégáit segíti, önfejlesztésének köszönhetően naprakész ismeretekkel járul hozzá a hátrányos helyzetűek segítését szolgáló projektek szakmai és pénzügyi megvalósításához. Munkakörén túl, az Igazgatóság működését segítő egyéb feladatokban is önként részt vesz. Fegyelmezettsége, precizitása példaértékű.
A Belügyminisztérium (a továbbiakban: „BM”) a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Tkr.”) 4. § (2) bekezdés c) pontja és 8. § (1) bekezdése alapján meghívásos pályázatot hirdet „a Tanoda szolgáltatást működtető szolgáltatók befogadására és költségvetési támogatására” (a továbbiakban: „Pályázati felhívás”), összhangban Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény; az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: „Áht.”); az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Ávr.”); a Tkr. és a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló BM rendelet (a továbbiakban: „BM rendelet”) vonatkozó rendelkezéseivel. A pályázat részletszabályait a pályázati dokumentáció tartalmazza.
Sztojka Attila főigazgató úr meghozta döntését a 2020. évi felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában, melynek eredményét a mellékelt táblázat tartalmazza.
A Belügyminisztérium meghozta döntését a 2020/2021. tanévre meghirdetett Út a középiskolába, Út az érettségihez, Út a szakmához és Út a diplomához alprogramok vonatkozásában.
Az eredmény megtekinthető az Útravaló Ösztöndíjprogram pályázatkezelő rendszerben (https://utr.tef.gov.hu/static.php?page=welcome), illetve az Út a diploma alprogram esetében az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési rendszerben (https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx).”
Az Útravaló Ösztöndíjprogramban összesen 10 539 tanuló került támogatásra, az alábbi megosztás szerint:
– Út a középiskolába alprogramban 4 029 tanuló és mentor – Út az érettségihez alprogramban 3 103 tanuló és mentor – Út a szakmához alprogramban 2 900 tanuló és mentor – Út a diplomához alprogramban 507 főiskolai/egyetemi hallgató
Az Útravaló Ösztöndíjprogramokra a Belügyminisztérium, mint támogató 2 557 752 988 Ft fordított. Az elnyerhető támogatások az Út középiskolába, Út az érettségihez, Út a szakmához alprogramok esetében 9 000 Ft/hónap – 20 000 Ft/hónap közötti összeg, Út a diploma alprogram esetében 225 000 Ft – 400 000 Ft/félév közötti összeg.
A 2020/2021. tanév I. félévére (2020. szeptember 1. napjától 2020. december 31. napjáig) járó támogatás kifizetése legkésőbb 2020. december 31. napjáig fog megtörténni.
A Belügyminisztérium meghozta döntését a 2020/2021. tanév és 2021/2022. tanév Roma Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjára (RNTÖ) pályázati felhívás vonatkozásában. Az eredményét a mellékelt táblázat tartalmazza.
A társadalmi felzárkózáspolitika egyik legfontosabb területének, a „Komplex telepprogramok” végrehajtásának hazai és külföldi tapasztalatait vitatták meg a résztvevők a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság /TEF/ „Felzárkózási együttműködések támogatása” projektje által szervezett online megbeszélésen.
A konferencia célja az volt, hogy a szakemberek jobban megismerjék egymás munkáját és átfogó képet kapjanak a „Komplex telepprogramok” keretében megvalósuló eredményekről. A tanácskozást Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára és Sztojka Attila, a TEF főigazgatója nyitotta meg. Sztojka Attila hangsúlyozta, hogy a „Komplex telepprogramokban” gyarapszik a településeken lévő társadalmi és gazdasági vagyon.
A magyar hozzászólásokban elhangzott: jelenleg 94 település kötött támogatási szerződést a „Komplex telepprogramok” végrehajtására, közel 10 ezer, szegregátumban élő kedvezményezettel készül egyéni fejlesztési terv. A társadalmi mobilitást nemcsak humán kompetenciák (képzés, foglalkoztatás. egészség, stb.) erősítése, hanem a mobilitást szolgáló lakhatás révén is támogatják. Így több mint 3 ezer ember kap komfortos otthont foglalkoztatási esélyük növeléséért.
A külföldi előadók beszámoltak a székelyföldi, a kárpátaljai, a vajdasági tapasztalatokról, illetve a romániai magyar közoktatás helyzetéről.