-
Zenével a vírushelyzet idején, avagy miként zajlik a „Mindenki szívében van egy dallam” c. pályázat megvalósítása (1. rész)
A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság a Belügyminisztérium támogatásával nyílt pályázatot hirdetett alapfokú zeneoktatási program (Szimfónia Program) megvalósításának támogatására, melyben összesen 268 pályázó nyert támogatást.A program küldetése az volt, hogy zenei eszközökkel segítsen a gyerekek és fiatalok szociális problémáin – önismereti és segítő beszélgetésekkel egybekötött – csoportos és egyéni zenetanítás, zenekarépítés útján. Ez a küldetés napjainkban kiterjed arra is, hogy a zene, a zenetanulás olyan lélekbalzsamként szolgáljon, mely megkönnyíti a vírushelyzet átvészelését. Szeretnénk egy kis betekintést nyújtani arról, hogyan is valósul meg mindez a gyakorlatban.A pályázat nyertesei közül egy önkormányzati intézmény, következő alkalommal pedig egy egyesületi, és egy alapítványi formában működő szervezetet, a […]
-
A társadalmi megosztottság tragédiákhoz vezet – emlékezés a tatárszentgyörgyi roma gyilkosság áldozataira
Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság /TEF/ főigazgatója Tatárszentgyörgyön koszorút helyezett el a 12 évvel ezelőtti roma gyilkosság áldozatainak sírján. 2009. február 23-án a rasszista indíttatású bűncselekmény elkövetői fegyverrel ölték meg az ötéves Csorba Robikát és 28 éves édesapját, Csorba Róbertet, akik épp az elkövetők által felgyújtott házukból menekültek. 2008 és 2009 között összesen kilenc településen történt támadás romák ellen, a gyilkosságsorozatban hat ember vesztette életét. Ilyen borzalmas tragédiák soha többé nem fordulhatnak elő Magyarországon! Arra kell törekednünk, hogy egymást jobban megismerjük, elfogadjuk, s a társadalmi előítéleteket felszámoljuk! Mindenki hasznos tagja társadalmunknak, képességei és tudása szerint, együtt kell élnünk és dolgoznunk […]
-
„A jobb élet reményében jelentkeztünk” – Bakson újabb 30 fő szerzett OKJ-s végzettséget
Az EFOP-1.6.2 „Folytassuk a jövőért együtt!”projektben 18-an a „Családellátó”, 12-en a „Személy-, és vagyonőr” képzés után tettek sikeres vizsgát. A programban a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság /TEF/ konzorciumi partnerként vett részt a képzések megvalósításában Baks Községi Önkormányzata és a SZITI Egyesület mellett. A baksi bizonyítvány-átadóról tudósító Délmagyarország című megyei napilapnak az egyik résztvevő család, Boldizsár Tibor és felesége a következőket mondta: „Bátyámék is, és a feleségemmel mi is együtt tanultunk, együtt dolgoztuk ki a tételeket. A testvéremék öt, mi hat gyermek mellett. Többnyire éjszakánként. A jobb élet reményében jelentkeztünk mindannyian, hogy szakmánk lehessen, el tudjunk helyezkedni, és tudjunk érvényesülni a világban – […]
-
„Ha én gazdag lennék…” – Cashflow képzés Jánoshalmán
A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság EFOP-1.4.1 kiemelt programjának szakmai támogatásával a szegregátumban élő fiatalok játékos formában bővíthetik pénzügyi és vállalkozási ismereteiket. Az EFOP 1.4.2. „Együtt könnyebb – komplex prevenciós és társadalmi felzárkóztató program a gyermekszegénység ellen” elnevezésű járási projekt keretében tartott cashflow kurzusok célja, hogy a fiatalok képesek legyenek önálló pénzügyi döntésre, tudatos fogyasztásra. Egyúttal a foglalkozások során fejlődjön a gyerekek kezdeményező, együttműködési készsége, erősödjön a mások iránti felelősségtudatuk. A hiánypótlónak számító összejöveteleken érdekes és hasznos témákat dolgoznak fel: hogyan lehet kordában tartanai a kiadásokat, milyen pénzügyi célokat érdemes megfogalmazni és miként lehet ezeket sikeresen megvalósítani. Kitérnek a hitelkockázatokra, az emberi és […]
-
Összefogás a csíksomlyói tűzvész károsultjaiért
A székelyföldi Csíkszeredában, Csíksomlyó városrész szegregátumában 2021. január 7-én tűzvész pusztított. Húsz, lakhatást biztosító faépület vált a lángok martalékává a melléképületekkel, mintegy ezer négyzetméteren. Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság /TEF/ vezetője a Belügyminisztérium és a TEF munkatársai által felajánlott, alig két nap alatt összegyűjtött adományokat, tartós élelmiszereket, tisztálkodószereket vitt a családok megsegítésére. Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára egészségügyi eszközöket, tisztítószereket, tanszereket juttatott el a csíksomlyói tűzvész károsultjainak. A fedél nélkül maradt 57 családot (261 személyt) Korodi Attila, Csíkszereda polgármesterének intézkedésére átmenetileg a helyi Erőss Zsolt Arénában szállásolták el. A rászoruló családokban 146 kiskorú gyermek él, […]
-
További 81 roma nő helyezkedhet el a TEF „Nő az esély – képzés és foglalkoztatás” projektje révén
Eddig 1026-an végeztek a programban, most ez a létszám bővül. Újabb képzéseket indítottak 2020 decemberében, 7 megyében, 5 szociális gondozó és ápoló, 2 gyermek- és ifjúsági felügyelő csoporttal, 81 fővel. A megszerezhető végzettségek OKJ-s szintűek, a gyermek- és ifjúsági felügyelő 420 órában, a szociális gondozó és ápoló pedig 1560 órában zajlik. A képzési modulok mindkét szakirányú képzettség esetében tartalmazzák a képzést kiegészítő, a munkaerőpiaci igényekhez és az egyéni nyelvi tudáshoz igazodó idegen nyelvi kompetencia-, illetve készségfejlesztést is. Az EFOP-1.1.2-16 számú „Nő az esély – képzés és foglalkoztatás” című projekt 2016-ban kezdődött, és a hatályos támogatási szerződés szerint 2021 végéig tart. […]
-
„Kapocs szülőkhöz, gyerekekhez”
Folytatódik az EFOP-1.4.2 projekt „Kapcsolat” című online szakmai műhelye. 2020 októberében indult a szakmai konzultáció első szakasza. A heti rendszerességgel tartott műhelyekkel közel 150 munkatársat értek el. A résztvevői visszajelzésekből kiderült, hogy nagyon hasznosnak, értékesnek tartották a programot, és igénylik a folytatást, mert számukra megerősítést és feltöltődést ad mindennapi munkájukhoz. A Kapcsolat 2. – „Kapocs szülőkhöz, gyerekekhez” című online szakmai műhely olyan módszertani ötleteket, praktikákat, jó gyakorlatokat ismertet meg a résztvevőkkel, amelyek adaptálhatóak és eredményesen alkalmazhatóak, hidakat jelentenek szülőkhöz, gyerekekhez. Ajánlható közösségi házakban, Biztos Kezdet Gyerekházakban, Tanoda jellegű helyeken, napközikben, esélypontokon és más közösségi terekben dolgozó munkatársaknak, szociális munkásoknak, valamint az […]
-
A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság szakmai évértékelő értekezlete
A 2020. évi eredményekről és a 2021.évi tervekről tájékoztatott Sztojka Attila főigazgató a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) online szakmai évértékelőjén, amelyet a Belügyminisztérium Márványaulájában tartottak. Az eseményen részt vett és köszöntőt mondott dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos. Online bekapcsolódtak a TEF vezető munkatársai, a projektvezetők és a területi igazgatók. Sztojka Attila főigazgató előadásában egyebek között részletesen szólt a 2020-as eredményekről, megköszönve a TEF szakembereinek áldozatos munkáját és azt a segítséget, amelyet a TEF a Belügyminisztériumtól kapott és kap. Külön kitért arra, hogy mennyire fontos a […]
-
Döntés a Roma nemzetiségi civil szervezetek 2021. évi költségvetési támogatása (ROMA-NEMZ-CISZ-21) elnevezésű pályázatokról
-
Január 27. – A HOLOKAUSZT NEMZETKÖZI EMLÉKNAPJA
Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben a HOLOKAUSZT ÁLDOZATAINAK NEMZETKÖZI EMLÉKNAPJÁVÁ nyilvánította január 27-ét. 1945-ben ezen a napon szabadult fel Auschwitz-Birkenau, a II. világháború legnagyobb és leghírhedtebb megsemmisítő lágere. A tábor az európai zsidóság elpusztításának gócpontja volt, neve mára egyet jelent az emberiség történetének legsötétebb, legembertelenebb időszakával. 1945. január 27-én az I. Ukrán Front katonái léptek be elsőként a halálgyár kapuján. A látványt, ami akkor fogadta őket, valószínűleg nem tudták elfelejteni egész életükben. Mindenfelé halottakat és csontsoványra fogyott, élő emberi roncsokat hagytak hátra a menekülő nácik. 1942 és 1945 között több mint egymillió ember halt meg csupán ebben az egy táborban. 2006 óta […]

