Gyakran ismételt kérdések

Mitől lesz komplex egy képzés?

Azoktól a felnőttképzési tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásoktól, amiket a felnőttképzők választanak ki a felnőttképzési törvény szerint megvalósított képzési programjukhoz.

Mik azok a szolgáltatások, amik komplexszé teszik a képzéseket?

A felnőttképzést és a felnőttképzéshez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatásokat kiegészíti a mobilitási mentori szolgáltatás ezekben a programokban.

De miért kell kiválasztaniuk ilyen szolgáltatásokat a felnőttképzőknek?

A hátrányos helyzetű felnőttek fejlesztése a felnőttképzés „hagyományos” formájában nem mindig vezet tartós eredményre: nehezen vagy egyáltalán nem éri el a képzési, támogatási célokat. E szabályozás célja ezért kötelezővé tenni e képzéseknél mindazon szolgáltatásokat, melyek a hátránykompenzáció érdekében biztosítják a résztvevők fejlődését, előrelépését, és a képzés sikeres elvégzését, ezzel segítve a résztvevők munkaerőpiaci elhelyezkedését.

És miért nem „működik” a „hagyományos felnőttképzés” e célcsoportnál?

Éppen ez az a kérdés, ami jellemzően háttérbe szorul a felnőtt- és szakképzés „szokásos” formáinál! A komplex felzárkózási képzéseknél viszont ez az egyik alapkérdés. Ez a célcsoport olyan gazdasági, társadalmi, szociális hátránnyal küzd, amelynek kezelése és leküzdése a képzés sikeres elvégzése érdekében egyéni, személyre szabott segítséget igényel.

Akkor nem elegendő „hal helyett hálót” adni a programrésztvevőknek (vagyis segély helyett képzésbe vonni a célcsoportot)?

A „hal helyett hálót” elve a komplex felzárkózási képzésekkel is maximálisan támogatandó, azzal a kiegészítéssel, hogy ezeknél a programoknál a célcsoportot el is kell juttatni a “vízpartra”! Mindez a felnőttképzést kiegészítő, a hátrányok kompenzálását elősegítő tevékenységekkel érhető el.

Akkor jellemzően felnőttkori tanulási technikákkal és elhelyezkedési tanácsadással kell kiegészíteni a képzéseket?

Ezek csupán a töredékét képezik a szolgáltatásoknak. A komplexitást a korábbinál lényegesen szélesebb spektrumú, a lakhatás, a mentálhigiéné, az egészség, a család, a mikroközösség, a képzettség, a szakmai ismeretek, a foglalkoztatás, a jövedelmi helyzet és a háztartásgazdálkodás területét is érintő szolgáltatásokkal lehet és kell biztosítani e képzések megvalósításánál.

„Lehet vagy kell”, azaz a szolgáltatások kiválasztása „lehetőség” vagy „szükségszerűség”?

A szolgáltatások meghatározása alapvetően opcionális, hiszen az egyéni igényeknek megfelelő tartalommal és intenzitással indokolt kiválasztani a megfelelő tevékenységeket. Ugyanakkor a szabályozás meghatároz egy szakmai minimumot, mely tartalmilag és részben az intenzitás tekintetében is kötött, biztosításuk ennélfogva nem választás kérdése.

Kiknek szólnak a komplex felzárkózási képzések?

Az alacsony (legfeljebb alapfokú) iskolai végzettségű, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező hátrányos helyzetű felnőtteknek. Tekintettel a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényre, melynek 34. § (2) bekezdése szerint munkavállaló az lehet, aki a tizenhatodik életévét betöltötte, a komplex felzárkózási képzésen résztvevő személynek a képzés gyakorlati részének megkezdésekor az Mt. 34. § (2) bekezdés első mondata szerinti korhatárt el kell érni.

Valamennyi, a célcsoportot támogató képzést kötelező komplex formában szervezni?

Nem, csak a támogatott, vagyis az európai uniós, a nemzetközi, valamint a hazai költségvetési forrásból szervezett képzésnél kötelező.

A felnőttképzési törvény hatálya alá tartoznak ezek a képzések?

Igen. Ezeknél a képzéseknél a felnőttképzési törvény a 311/2021. (VI.7.) Korm. rendeletben foglalt rendelkezésekkel együtt alkalmazandó.” A komplex felzárkózási képzések nem jogszabály alapján szervezett képzések, mivel az Fktv. 2021.07.01-i kiegészítése óta a komplex felzárkózási képzések nem feleltethetők meg a jogszabály alapján szervezett képzés fogalmának.

Engedély vagy bejelentés alapján lehet komplex felzárkózási képzést szervezni?

Engedély alapján, de a 311/2021. (VI.7.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés b) pontja szerint a képzőnek komplexitási igazolással is rendelkeznie szükséges.

Hogyan biztosítható a komplex felzárkózási képzés eredményessége? Mi garantálja a résztvevők képzést követő foglalkoztatását?

A program résztvevőire vonatkozó foglalkoztatói szándéknyilatkozattal szükséges a felnőttképzőnek igazolnia a képzés munkaerőpiaci indokoltságát a szakmai képzéseknél.

A képzésbe csak olyanok csatlakozhatnak, akiket egy foglalkoztató a képzést követően alkalmazni fog?

Nem, a résztvevők legalább 25 százalékára vonatkozóan szükséges erre irányuló nyilatkozattal rendelkeznie a felnőttképzőnek a szakmai képzéseknél.

De hogyan szerezheti be a felnőttképző már a képzést megelőzően a foglalkoztatói szándéknyilatkozatot?

Nem szükséges már a képzést megelőzően rendelkezni ilyen nyilatkozatokkal, elegendő a képzés gyakorlati részének megkezdéséig beszerezni ezeket.

Hogyan történik a képzési résztvevők 25%-ára vonatkozó szándéknyilatkozatok számának pontos meghatározása, amennyiben a 25% nem egész szám?

A képzési résztvevők 25%-ának számításánál minden esetben felfelé kell kerekíteni (pl. 4,2 esetén 5 főre kerekítve).

Mi a teendője a felnőttképzőnek, ha lemorzsolódott résztvevő nevére szólt a foglalkoztatói szándéknyilatkozat és emiatt nem teljesül a 25%-os minimumelvárás?

A képzésből történő lemorzsolódás esetén a felnőttképzőnek pótolnia kell a kieső szándéknyilatkozatokat a résztvevők minimálisan elvárt 25%-ára vonatkozóan.

A foglalkoztatói szándéknyilatkozat meglétét hogyan kell igazolni, és milyen módon kell benyújtani a TEF-nek?

Szakmai képzés esetében a képzésben résztvevők 25%-ára vonatkozó foglalkoztatói szándéknyilatkozatokat a gyakorlat megkezdéséig be kell szerezni, dokumentáltan rendelkezésre kell állnia. Ez azt jelenti, hogy a nyilatkozatokat a felnőttképző a képzési dokumentációban őrzi, ellenőrzés során az ellenőrzési referensek kérésére bemutatja. A TEF által javasolt foglalkoztatói szándéknyilatkozat minták az https://tef.gov.hu/foglalkoztatoi-szandeknyilatkozatok/ linkre kattintva tölthetőek le.

Ki biztosítja a hátránykompenzációs szolgáltatásokat?

A felnőttképző kötelessége biztosítania ezeket a szolgáltatásokat.

Abban az esetben, ha együttműködő partner kerül megjelölésre elegendő-e a szolgáltatóval a szóbeli megállapodás? Pl. megyei kórház belgyógyászati osztályával.

Igen, ez esetben elegendő a szóbeli megállapodás. További esetben lehetőség szerint javasoljuk a megállapodás megkötését, így a partner szervezet felelőssége is számonkérhetővé válik, az általuk vállalt szolgáltatások biztosítására vonatkozóan.

A szolgáltatás nyújtását igazoló dokumentumban (pl. szolgáltatási napló, jelenléti ív) viszont egyértelműen meg kell jelennie az együttműködő partnernek (pl. aláírás, bélyegző).

Abban az esetben, ha a szolgáltatás helyszínéül nem saját tulajdonú ingatlanban van tervezve a szolgáltatás megvalósítása, a helyszínt biztosítóval elegendő-e a szóbeli megállapodás? Abban az esetben, ha a szolgáltatás helyszínénél a „nem ismert” kategóriát választjuk a KFKIR-ben, később kell-e pontosítani a helyszínt?

A tervezett helyszín megadásával kapcsolatban a bejelölésen kívül további elvárás nincs, mivel a szolgáltatásnyújtás rugalmasságának elősegítése érdekében ez nem keletkeztet kötelezettséget a képzőre vonatkozóan. Ha a szolgáltatás tervezett helyszíne nem ismert, akkor azt utólag nem szükséges pontosítani, csupán a benyújtáskor szükséges ezt rögzíteni a KFKIR-ben.

A szolgáltatás nyújtását igazoló dokumentumban (pl. felmérőlap, szolgáltatási napló, jelenléti ív) viszont egyértelműen meg kell jelölni a pontos helyszínt.

A 2021-2027-es fejlesztési ciklus várható projektjei kapcsán felmerült a kérdés, hogy mely felhívásokban és mely operatív programokban kötelező, és milyen esetekben lehetőség a komplex felzárkózási képzés megvalósítása?

A pályázati felhívások közül – függetlenül a támogatás pénzügyi forrásától – azokat a képzéseket kötelező komplex felzárkózási képzésként megvalósítani, amelyek a 311/2021. (VI.7.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdésében foglaltak hatálya alá esnek, vagy maga a felhívás tartalmazza konkrétan a Korm. rendelet alkalmazási kötelezettségét a képzéseket megvalósító szervezetek számára. A lehetőségre jogszabályi tilalom nem áll fenn, tehát bármely felnőttképzési program megszervezhető komplex módon, felzárkózási képzésként, de ebben az esetben a jogszabályi minimumként megfogalmazott elvárásoktól már nem lehet eltekinteni, tehát ugyanúgy eleget kell tenni a kormányrendelet előírásainak.

Kik azok a mobilitási mentorok?

Azok a szakemberek, akik elősegítik az egyéni fejlesztést a felnőttképzésben és ellátják, illetve elősegítik a felnőttképzési tevékenységeket kiegészítő szolgáltatásokat. A mobilitási mentori szolgáltatás kiterjed a képzésben résztvevők társadalmi felzárkózását, munkaerőpiaci elhelyezkedését akadályozó képzési és foglalkoztatási hiányosságok, lakhatási és egészségi problémák, mikroközösségi és családi körülmények, valamint anyagi, pénzügyi likviditási nehézségek enyhítésére és megszüntetésére.

Ki biztosítja a mobilitási mentort?

A felnőttképzőnek kell biztosítania a mentort. A TEF szerepe e tekintetben csupán az országosan egységes módszertant követő mobilitási mentorképzésekre korlátozódik, melyet régiónként szervez a megfelelő szakemberállomány felkészítése, biztosítása érdekében.

Mikortól kell alkalmazni mobilitási mentort?

A mentort a képzés kezdését megelőző felmérésektől a képzés zárását követő fenntartási időszak végéig kell alkalmaznia a felnőttképzőnek.

Bárkiből lehet mobilitási mentor?

Legalább középfokú iskolai végzettség szükséges a jellemzően a TEF által szervezett képzés elkezdéséhez. Amennyiben eredményesen zárul a felkészítése, mobilitási mentori feladatai során a képzésben résztvevők vonatkozásában hatósági feladatot nem láthat el, valamint ugyanazon képzésen oktatói feladatot sem végezhet.

Elég egy mentort foglalkoztatnia a felnőttképzőnek, aki minden képzéséhez biztosítja a kötelezően

előírt szolgáltatásokat?

Egy képzésben 20 résztvevőre egy mobilitási mentort kell foglalkoztatni, így egyetlen mentor egyszerre nem láthat el ennél több fejlesztési feladatot.

Több mobilitási mentort is foglalkoztathat a képző egy csoportnál?

Igen, sőt, minél több mentort alkalmaz egy felnőttképző, annál hatékonyabb a személyes segítés, hiszen lényegesen nagyobb „figyelem és idő” jut a képzésben résztvevőkre. A képzési célok is könnyebben elérhetők, ezért kifejezetten ajánlott több mentor megbízása. Ráadásul előfordulhat a képzés alatt betegség, szabadság, ahol helyettesíteni szükséges a mentort, vagy a képző lehetőségeihez mérten dönthet úgy, hogy különböző típusú szolgáltatásokat más-más mentor végezzen.

A képző intézmények honnan tájékozódhatnak a mobilitási mentorok elérhetőségeiről?

A TEF Komplex Felzárkózási Képzések Informatikai Rendszerében a „Mobilitási mentor kereső” menüpontban. Amennyiben műszaki okokból nem elérhető, a Felzárkózási Képzések Főosztálya munkatársai a komplexkepzes@tef.gov.hu elektronikus levelezési címen vagy a +36-30/102-7392, illetve a +36-30/102-7354 telefonszámon nyújtanak segítséget a mobilitási mentorokkal történő kapcsolatfelvételi lehetőségekről.

Mobilitási mentor vagyok, de nem tudom a mentorálási adataimat módosítani a KFKIR-ben, mi a

teendő?

Ebben az esetben kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a komplexkepzes@tef.gov.hu e-mail címen hozzáférése biztosítása érdekében.

Hogyan biztosíthatja a hátránykompenzációs szolgáltatásokat egy felnőttképző, mely alapvetően a képzési tevékenységekre “specializálódott”?

A szabályozás a felnőttképzők megsegítése céljából rendel mobilitási mentorokat melléjük, akik ellátják, illetve elősegítik a felnőttképzési tevékenységeket kiegészítő szolgáltatásokat.

Akkor a felnőttképzőkre, pontosabban a mobilitási mentorokra hárul a hátrányos helyzet komplex

kezelésének összes feladata?

A jogalkotói szándék annak a fejlesztési lehetőségnek a kihasználására irányul, melyet a hazai (jellemzően a foglalkoztatási és szociális) ellátó- és szolgáltató rendszerek kínálnak. Nem helyettük kell párhuzamos tevékenységeket kialakítani, hanem együtt, partnerségben szükséges elősegíteni az egyén komplex fejlesztését!

A felnőttképző egy szolgáltatás biztosítását elláthatja például a Megyei Kormányhivatal

Foglalkoztatási Főosztályának illetékes munkatársának közreműködésével?

Igen, de a szolgáltatás elérését a felnőttképző köteles biztosítani: nem elegendő megjelölni felelősként egy partnerszervezetet a szolgáltatási programban és az egyéni fejlesztési tervben, a képzésszervező, illetve az általa megbízott mentor felelőssége gondoskodni a támogatott szolgáltatás helyszínére való eljutásáról és annak igénybevételéről.

A felnőttképzőnek kell elkészítenie az egyéni fejlesztési tervet?

Igen, de a felnőttképző e feladatot a mobilitási mentor megbízásával látja el. A felnőttképző készíti elő ugyanakkor a szolgáltatási programot, mely az egyéni fejlesztési terveken alapul.

Mi történik abban az esetben, ha a résztvevő megtagadja a felmérésben való részvételt?

Mivel az egyéni fejlesztési tervek összeállítása ezeken a felmérési eredményeken alapul, ezért amennyiben az egyén nem vesz részt ezeken a felméréseken, vagy nem járul hozzá az adatai felhasználásához, azzal kizárja magát a komplex felzárkózási képzésből.

Egyéni fejlesztést? Hát nem csoportban zajlik a képzés?

A képzések komplex formájánál lényegesen nagyobb hangsúly helyeződik az egyéni fejlesztésre úgy, hogy a fejlesztés alapvető keretét továbbra is a csoport képezi.

Egyéni fejlesztés csoportban? Hogyan lehetséges ez?

A mentor a résztvevők életkörülményeinek átfogó felmérését követően egyénre szabott fejlesztési terveket készít, melyeket a felnőttképző csoportszinten összeállított ütemtervben, a szolgáltatási programban véglegesít.

Szükséges-e a TEF honlapján található felmérésekre és egyéni fejlesztési tervekre vonatkozó dokumentumsablonok használata?

Mivel a sablonok a vonatkozó jogszabály alapján kerültek kidolgozásra, ezért kiemelten javasolt azok alkalmazása. Ezek a dokumentumsablonok jelentősen megkönnyítik a felméréseket és az egyéni fejlesztési tervek összeállítását.

A 311/2021. (VI. 7.) Korm. rendelet 6. § (4): „A mobilitási mentor a képzést megelőzően felméri a (3) bekezdésben meghatározott körülményeket, amelyeket személyenként, írásban rögzít. A felmérés eredményeként a mobilitási mentor egyéni fejlesztési tervet állít össze…”, ezzel kapcsolatban: Hogyan kell archiválni, milyen formátumban kell megőrizni (xls elektronikusan tárolva, minden xls munkalapot nyomtatni, aláírni, bizonyos oldalakat nyomtatni, aláírni…) és a TEF helyszíni ellenőrzésen miként kell bemutatni?

A felméréseket igazoló dokumentumokat (felmérőlapokat), illetve az egyéni fejlesztési tervet mindenképpen kinyomtatva, mindkét fél által aláírva, papír alapon szükséges megőrizni és a TEF helyszíni ellenőrzésén, az ellenőrzési referenseknek bemutatni.

A mobilitási mentor által elkészített egyéni fejlesztési tervek elektronikus formája segítheti a képzőintézményt a szolgáltatási programjuk összeállításában, amelyre összesítő segédtáblát, valamint annak a használati útmutatóját is megtalálja ajánlásunkban honlapunkon a https://tef.gov.hu/szolgaltatasi-program-osszeallitasa-es-benyujtasa/ címen.

Mi az a szolgáltatási program?

A szolgáltatási program az egyéni fejlesztési feladatok csoportszintű tervezési dokumentuma. (Elérhető és letölthető: a formanyomtatványok menüből.)

A felnőttképző a szolgáltatási program összeállítása után el is kezdheti a képzést?

Nem. A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatósághoz jóváhagyásra benyújtott szolgáltatási programot a TEF komplexitás-vizsgálattal ellenőrzi, amely során a 311/2021. (VI.7.) Korm. rendeletben meghatározott szolgáltatási minimumkövetelmények teljesülését és megfelelőségét vizsgálja. Amennyiben megfelelő a program, a Főigazgatóság komplexitási igazolást állít ki, amely igazolja a szolgáltatási program megfelelőségét és a társadalmi felzárkózási követelmények előzetes teljesülését. A felnőttképző tehát kizárólag ennek a birtokában indíthatja el a képzést.

Mi történik, ha a szolgáltatási programban vállalt felnőttképzési tevékenységeket kiegészítő szolgáltatásokat nem biztosítja, vagy nem az általa meghatározott formában biztosítja a felnőttképző?

A TEF ellenőrzi, hogy a felzárkózási képzést folytató szervezet a képzés során a mobilitási mentori szolgáltatást a képzésre szóló komplexitási igazolásban foglaltaknak megfelelően végzi-e. Eltérés, az együttműködési kötelezettség megtagadása esetén a Főigazgatóság a felnőttképzési államigazgatási szervnél a hatósági eljárás megindítását kezdeményezi, amiről a felzárkózási képzéshez állami támogatást nyújtó szervezetet is értesíti.

Mikortól számítjuk a fejlesztési időszakot?

A fejlesztési időszak kezdete a legelső felmérés dátuma, melyet jelölni kell az egyéni fejlesztési tervben. A 311/2021. (VI.7.) Korm. rendelet 6. § (7) szerint a fejlesztési tervben meghatározott fejlesztési időszak időtartama legalább hat hónap.

Amennyiben egy 20 fős csoport indításához 25 fő bemérése történik, akkor lehet-e az 5 fő tartalék egy későbbi esetleges kiesés pótlására, illetve lemorzsolódás esetén a plusz tartalék fő bevonásával a képzés előtti felmérésre már nincsen szükség, mert megtörtént, így az utólag becsatlakozó személy fejlesztési ideje nem fog eltérni a többiekéhez képest?

Igen, amennyiben a 25 fő bemérése egyidőben történt. Viszont, amennyiben csak később történik a bevonás, pl. a képzéskezdés megtörténte után, abban az esetben, ha volt az egyéni fejlesztési tervében olyan megvalósítandó fejlesztés tervezve, amely a képzésbe vonását, vagy a képzésen való részvételét akadályozná, befolyásolná, úgy ezeket a szolgáltatásokat részére biztosítani szükséges. Személyi változás esetén a szolgáltatási program módosítása szükséges.

Jól értelmezzük a jogszabályt (311/2021. (VI. 7.) Korm. rendelet 1. melléklet 2. pontja (képzés alatti szolgáltatások)), hogy csoportos szolgáltatásnyújtás esetén az „A” oszlopban szereplő kötelező szolgáltatásokra összesen kell csoportonként heti 1 órát (60 percet) fordítani? Amennyiben az EFT összesítése alapján a kötelező szolgáltatásokon kívül egy vagy több szolgáltatás nyújtására van szükség, hogyan kell értelmezni a jogszabályt? A kötelező szolgáltatások és a plusz szolgáltatások összesen heti 1 óra csoportos szolgáltatásnyújtás esetén, vagy a kötelezőkre összesen 1 óra és a plusz szolgáltatásokra is összesen 1 óra?

A 311/2021. (VI. 7.) Korm. rendelet 1. melléklet 2. pontja (képzés alatti szolgáltatások) „A” oszlopában szereplő szolgáltatások mindegyikét, külön-külön szükséges összesen legalább heti 1 alkalommal, összesen 60 perc időtartamban biztosítani csoportos és egyéni formában. A 60 percből egyéni formában az „A” oszlopban szereplő szolgáltatások mindegyikét, külön-külön legalább 20 perc időtartamban biztosítani szükséges. Az „A” oszlopban szereplő „Tanácsadás” megnevezésű szolgáltatásokat a képzési célnak megfelelően szükséges kiválasztani. Alapkompetencia fejlesztés esetén a Pályaorientációs tanácsadás, szakmai képzés esetén pedig az Elhelyezkedési tanácsadás választandó.

A nem kötelezően biztosítandó szolgáltatások ütemezése alkalmak száma megadásával, az egyén/csoport igényeihez mérten történik. Időtartamra vonatkozó megkötés nincs.

Jól értelmezzük a jogszabályt (311/2021. (VI. 7.) Korm. rendelet 1. melléklet 3. pontja (képzést követő szolgáltatások)), hogy csoportos szolgáltatásnyújtás esetén az „A” oszlopban szereplő kötelező szolgáltatásokra (kettő darab) összesen kell csoportonként heti 1 órát (60 percet) fordítani? Amennyiben az EFT összesítése alapján a kötelező szolgáltatásokon kívül egy vagy több szolgáltatás nyújtására van szükség, hogyan kell értelmezni a jogszabályt? A kötelező szolgáltatások és a plusz szolgáltatások összesen heti 1 óra csoportos szolgáltatásnyújtás esetén, vagy a kötelezőkre összesen 1 óra és a plusz szolgáltatásokra is összesen 1 óra?

A 311/2021. (VI. 7.) Korm. rendelet 1. melléklet 3. pontja (képzés utáni szolgáltatások) „A” oszlopában szereplő szolgáltatásokat a képzési célnak megfelelően szükséges kiválasztani. Alapkompetencia fejlesztés esetén a Felnőttképzési tanácsadás, szakmai képzés esetén pedig a Munkavállalás elősegítése szolgáltatás választandó. A választott szolgáltatást legalább heti 1 alkalommal, összesen 60 perc időtartamban szükséges biztosítani csoportos és egyéni formában, melyből egyéni formában legalább 20 perc időtartam biztosítása szükséges.

A nem kötelezően biztosítandó szolgáltatások ütemezése alkalmak száma megadásával, az egyén/csoport igényeihez mérten történik. Időtartamra vonatkozó megkötés nincs.

Az egyéni szolgáltatások (20 perc/fő/hét) rögzítésénél merült fel a heti alkalmak száma kapcsán a kérdés, hogy 20 fős létszám esetén 1 vagy 20 alkalmat kell írni a heti alkalmak száma rovatba?

Igen, 1 alkalmat szükséges rögzíteni, mivel a táblázat azon cellája főre (20 perc/fő/hét) vonatkozik.

Az „egyéni szolgáltatás” pedig a szolgáltatás megvalósításának a formája.

A KFKIR-ben a „Képzés tervezett zárásának dátuma” alatt nem az utolsó oktatási napot, hanem a vizsga napját kell érteni?

Igen, amennyiben szakmai képzésről van szó, a képzés tervezett zárásának dátuma alatt nem az utolsó oktatási napot, hanem a vizsga napját értjük.

Ha a szolgáltatási program nem érkezik be a jogszabály által meghatározott határidőre a Főosztályhoz, mi az eljárás?

A felnőttképző ebben az esetben nem tesz eleget a 311/2021. (VI.7.) Korm. rendelet szolgáltatási program benyújtására vonatkozó előírásának. A felnőttképző nem kezdheti el a képzést a tervezett időpontban, így ennek megfelelően kénytelen lesz változtatni a képzés kezdeti dátumán. Emiatt új képzéskezdési időponttal módosított szolgáltatási programot szükséges benyújtania.

Mit jelent a szolgáltatási programban a „Képzés, fejlesztés céljai”-nak részletes ismertetése?

Fontos, hogy a képzés „felzárkózási jellegét” mutassa be a képző, azaz, hogy a képzés milyen módon kívánja elérni a résztvevők foglalkoztatását – akár rövid (a képzést követően), akár hosszabb távon (egy ráépülő, további képzéssel)

A szolgáltatásokat az egyéni igényekhez kell igazítani, ami a szolgáltatási programban vállaltaktól való eltérést teheti szükségessé. Van erre lehetőség?

Igen, a szolgáltatási program módosítására van lehetőség, de a módosítási kérelmet a TEF csak abban az esetben hagyja jóvá, ha a 311/2021. (VI.7.) Korm. rendelet 1. mellékletében rögzített minimumkövetelmények továbbra is teljesülnek.

Mi történik képzészárást követően?

A képzés zárását követően két hónapon keresztül a felnőttképzőnek biztosítania szükséges a szolgáltatási minimumkövetelményekben foglaltak szerinti szolgáltatásokat.

Mi a teendő abban az esetben, ha a résztvevő már a képzést követő fenntartási időszakban elhelyezkedik?

A mobilitási mentori szolgáltatást továbbra is biztosítani szükséges a fenntartási időszak végéig az egyéni fejlesztési igényekhez igazodó tartalommal és ütemezéssel, igazodva a 311/2021. (VI.7.) Korm. rendelet 1. mellékletének elvárásaihoz. A foglalkoztatásba került résztvevő esetében a munkahelyi érvényesülés és tartós bennmaradás segítése a fejlesztési cél.

Milyen határidővel kell benyújtani a szolgáltatási programot?

A felnőttképző a szolgáltatási programját a TEF által biztosított online informatikai rendszerben (KFKIR) állítja össze és nyújtja be legkésőbb a képzés tervezett kezdési időpontja előtt tizenöt munkanappal.

Szükséges-e a komplex felzárkózási képzésekről szóló 311/2021. (VI.7.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében található képzés alatti és képzést követő időszakban minden résztvevő számára biztosítani az előírt szolgáltatásokat a megadott intenzitással és formában?

A 311/2021. (VI. 7.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete felsorolja a képzés alatt és a képzést követően biztosítandó szolgáltatások körét, céljait, intenzitását és formáját, melyeket a képzésben résztvevők számára legalább heti egy alkalommal összesen legalább heti egy órás fejlesztés során szükséges biztosítani a képzésen kívül egyéni vagy csoportos és egyéni formában.

Vállalhat-e a képző a jogszabályban meghatározott kötelező szolgáltatásokon kívül más szolgáltatásokat is?

Amennyiben a mobilitási mentor olyan, a képzésben résztvevő személy társadalmi felzárkózását, munkaerőpiaci elhelyezkedését akadályozó tényezőt, hiányosságot, problémát vagy körülményt mér fel, melynek kapcsán a problémamegoldás eszköze a kormányrendelet szerint kötelezően biztosítandó szolgáltatásokon kívüli szolgáltatás, abban az esetben a felzárkózás eredményességének növelése érdekében mindenképpen javasolt ezen szolgáltatások biztosítása. A kötelezőkön kívül vállalt szolgáltatásokat rögzíteni kell az egyéni fejlesztési tervben és a szolgáltatási programban, valamint annak megvalósulását a szolgáltatási naplóban.

Meddig tart a jóváhagyási folyamat?

A jóváhagyási folyamat a szolgáltatási program jóváhagyása iránti kérelem benyújtásától annak elfogadásáig, azaz a komplexitási igazolás kiállításáig és felnőttképzővel történő közléséig tart.

Milyen formában kerül kiküldésre a komplexitási igazolás a képző részére?

A sikeres komplexitás-vizsgálat eredményeként a TEF komplexitási igazolást állít ki, melynek birtokában kezdhető meg a képzés.

Komplexitási igazolást a TEF képzésenként csak egyszer állít ki, amely a fejlesztési időszak végéig érvényes.

A komplexitási igazolás a felnőttképző intézmény/vállalkozás ügyfélkapus tárhelyére kerül megküldésre, továbbá a komplexitási igazolás bármikor letölthető a KFKIR-ből is.

Mikor kell módosítani a Szolgáltatási Programot?

A kiállított komplexitási igazolás mellékleteként véglegesített szolgáltatási program a TEF jóváhagyása alapján módosítható. A jóváhagyott Szolgáltatási Programban történő mindennemű változást (a tervezett képzési dátumokon kívül) módosítás iránti kérelem benyújtásával szükséges jelezni. Fontos, hogy a módosítás iránti kérelmek elbírálásakor a TEF új komplexitási igazolást nem állít ki, kizárólag a módosítás iránti kérelemben benyújtott módosított Szolgáltatási Programot hagyja jóvá.

Hogyan jelezze a felnőttképző a TEF részére a képzésre vonatkozó tény dátumokat?

A TEF Komplex Felzárkózási Képzések Informatikai Rendszerben (KFKIR) rögzítve, a felhasználói kézikönyvében leírtak szerint szükséges eljárni.

Milyen segítséget kapok a szolgáltatási program összeállításához, benyújtásához?

Részletes információhoz juthat a TEF honlapján a Komplex Felzárkózási Képzések menüpontjában (https://tef.gov.hu/a-komplex-felzarkozasi-kepzesekrol/).

Ezen túlmenően a Komplex Felzárkózási Képzések Informatikai Rendszerében (KFKIR) az adatlapok mezőinek kitöltését segítő felbukkanó szövegek (tooltipek) által juthat hasznos információkhoz, továbbá a rendszer felhasználói kézikönyve is támogatja a szolgáltatási program összeállítását, benyújtását.

Igény esetén kérhető-e személyes konzultáció a Szolgáltatási Program elkészítésével kapcsolatban?

A Felzárkózási Képzések Főosztálya munkatársai elsősorban a komplexkepzes@tef.gov.hu elektronikus levelezési címen nyújtanak segítséget a felmerülő kérdések megválaszolásában. Amennyiben indokolt, a megadott elérhetőségen lehetőség van személyes konzultáció egyeztetésére is előzetes bejelentkezés esetén.

Hol érhető el a TEF által biztosított online informatikai rendszer?

A Komplex Felzárkózási Képzések Informatikai Rendszere (KFKIR) a következő hivatkozáson keresztül érhető el: https://kfkir.tef.gov.hu .

A KFKIR belépéshez a TEF-től kell felhasználói nevet és jelszót kérnem?

Nem. A KFKIR rendszerbe történő belépés KAÜ-s azonosítással, ügyfélkapun keresztül a saját felhasználó nevével és jelszavával lehetséges.

Mi a teendő, ha be tudok lépni ügyfélkapus azonosítással a KFKIR-be, de nem érek el semmilyen funkciót?

Amennyiben Ön egy felnőttképző rendelkezési nyilvántartás (RNY) szerinti képviseletére jogosult természetes személy, akkor felhasználói nevével jelzett lenyíló menü „Szerepkör” menüpontjában „Új képzőintézet” nyomógombra kattintás után megjelenő ablakban a szervezet

/intézmény adószámának megadásával regisztrálhat, így jogosultságot kap a felnőttképző saját intézményének szolgáltatási programjainak kezelésére, benyújtására, valamint a mobilitási mentor kereső használatára.

Amennyiben Ön regisztrált felnőttképző szervezet/intézmény új ügyintézője, akkor vegye fel a kapcsolatot az intézményük KFKIR adminisztrátorával (rendszerünkben felhasználók kezeléséhez jogosultsággal rendelkező munkatársával) a hozzáférése biztosítása érdekében.

Mi a teendő, ha a KFKIR-t nem érem el?

Jelezze a rendszer elérhetetlenségét a TEF Felzárkózási Képzések Főosztálya ügyfélszolgálata elérhetőségeinek egyikén. Ügyfélszolgálatunk tájékoztatni fogja Önt a további teendőkről.

Hogyan tudok új SZP-t benyújtani, ha a KFKIR műszaki okból nem elérhető?

A rendszer hibáját a TEF Felzárkózási Képzések Főosztálya ügyfélszolgálata elérhetőségeinek egyikén jelentse be!

Amennyiben a rendszer műszaki okból nem érhető el és azt a TEF Felzárkózási Képzések Főosztálya ügyfélszolgálata is jelzését követően megerősítette, úgy ügyfélszolgálatunk elektronikus úton fogja Önnek megküldeni a benyújtáshoz javasolt Szolgáltatási program dokumentumsablont, illetve annak kitöltési útmutatóját, így papír alapon vagy elektronikus formában kell benyújtania a szolgáltatási programját legkésőbb a képzés tervezett kezdési időpontja előtt tíz munkanappal.

Papír alapú, vagy elektronikus úton történő beadáshoz lesz-e SZP sablon?

Főosztályunk által megállapított műszaki hiba esetén a papír és elektronikus úton benyújtásra kerülő szolgáltatási program összeállításához javasolt sablont és az ahhoz tartozó használati útmutatót elektronikus úton juttatja el Önhöz a jelzését követően.

Ki írhatja alá a papír alapon beküldött szolgáltatási programot?

A papír alapon beküldött szolgáltatási programot a felzárkózási képzést folytató szervezet képviseletére jogosult személy írhatja alá.

Személyesen be lehet-e nyújtani a Szolgáltatási Programot papír alapon, hogy a benyújtási és az elbírálási idő rövidüljön?

Amennyiben az online informatikai rendszer valamilyen műszaki okból nem érhető el, úgy a Szolgáltatási Program személyesen történő átadásával is benyújtható, ezzel rövidül a benyújtási idő, viszont az elbírálási idő nem.

Milyen postacímre lehet papír alapon benyújtani a szolgáltatási programot, ha nem működik az informatikai rendszer?

Amennyiben a TEF Komplex Felzárkózási Képzések Informatikai Rendszere (KFKIR) műszaki okokból nem elérhető, a szolgáltatási programot a Főigazgatóság Felzárkózási Képzések Főosztályának legkésőbb a képzés tervezett kezdési időpontja előtt tíz munkanappal postai úton (vagy személyesen), cégszerű aláírással ellátva, egy példányban a 4034 Debrecen, Vámospércsi út 84. postacímre szükséges eljuttatni.

Mikor lehet elektronikus formában (e-mailben) benyújtani a szolgáltatási programot?

Amennyiben a TEF Komplex Felzárkózási Képzések Informatikai Rendszere (KFKIR) műszaki okból nem elérhető, a felnőttképző intézmények a szolgáltatási programot benyújthatják elektronikus levél (e-mail) útján is. Elektronikus formában kizárólag a komplexkepzes@tef.gov.hu e-mail címre eljuttatott, hitelesített szolgáltatási program fogadható el.

Hogyan történhet elektronikus úton történő beadásnál a szolgáltatási program hitelesítése?

A hitelesítés történhet például minősített elektronikus aláírással vagy Azonosításra Visszavezetett Dokumentum Hitelesítéssel (AVDH). Az AVDH ingyenes szolgáltatás, a https://magyarorszag.hu/szuf_avdh_feltoltes útvonalon érhető el, ahol részletes használati útmutató is található.

Hogyan tudok már benyújtott SZP-t módosítani, ha a KFKIR műszaki okból nem elérhető?

A rendszer hibáját a TEF Felzárkózási Képzések Főosztálya ügyfélszolgálata elérhetőségeinek egyikén jelentse be!

A műszaki hiba elhárítását követően az online rendszeren belül teheti meg.

Hogyan tudok adatszolgáltatást elvégezni, ha a KFKIR műszaki okból nem elérhető?

A rendszer hibáját a TEF Felzárkózási Képzések Főosztálya ügyfélszolgálata elérhetőségeinek egyikén jelentse be!

A műszaki hiba elhárítását követően az online rendszeren belül teheti meg.

A komplex képzések ellenőrzésére mikor kerülhet sor?

A képzés kezdésétől a fejlesztési időszak végéig.

A képzőintézmény hogyan értesül az ellenőrzés várható időpontjáról?

Minden esetben előzetes kapcsolatfelvétel történik a képzés szervezőjével, ezt követően legalább 5 munkanappal az ellenőrzés időpontját megelőzően értesítő levél kerül kiküldésre.

Szükséges-e a helyszíni ellenőrzésnél jelen lennie a mobilitási mentornak is?

Az ellenőrzés során a képző intézmény aláírásra jogosult képviselője mellett javasolt a mobilitási mentor személyes jelenléte is, aki a személyes információkat tartalmazó egyéni fejlesztési dokumentumok ellenőrzéséhez nyújthat hatékony segítséget.

Milyen dokumentumokat szükséges bemutatni az ellenőrzés során?

Az ellenőrzésen rendelkezésre kell bocsátania a Szolgáltatási Programban megjelölt igazoló és a komplex felzárkózási képzésről szóló jogszabályi kötelezettségnek eleget tevő dokumentumokat.

A képzés ellenőrzéséhez szükséges dokumentumok:

  • Komplexitási Igazolás és a mellékletét képző Szolgáltatási Program valamennyi módosításával,
  • Egyéni Fejlesztési Tervek (valamennyi kinyomtatott munkalap dátumozva, aláírva; ideértve az egyéni szolgáltatások elvégzését igazoló dokumentumokat, valamint a szolgáltatási naplót is) személyenként külön-külön,
  • A szolgáltatások elvégzését igazoló azon dokumentumok, melyek az EFT-nek nem részei (jelenléti ívek, dátummal és aláírással ellátott képernyőfelvételek, stb.) szolgáltatásonként, Kompetenciamérést igazoló dokumentumok (vagy az állami foglalkoztatási szerv döntését igazoló dokumentum) személyenként külön-külön,
  • Képzési napló - képzésben résztvevők, oktatók névsorát, valamint a kilépést/belépést igazoló adatokat tartalmazó oldalainak másolata,
  • Mobilitási mentor foglalkoztatásának dokumentumai (pl.: munkaszerződés, megbízási szerződés, együttműködési megállapodás),
  • Mentori nyilatkozat összeférhetetlenségről,
  • Foglalkoztatótól származó valós munkaerőpiaci igényt tartalmazó szándéknyilatkozat/ok (szakmai képzés esetén kötelező),
  • Foglalkoztatási szándéknyilatkozatoknak megfelelően a képzésben résztvevők dokumentációja az elhelyezkedésről (pl. munkaszerződés, munkáltatói igazolás).

A TEF ellenőrzi a képzési programban foglaltak teljesülését is?

Nem, az Fktv. szerinti megfelelőség ellenőrzésére a felnőttképzési államigazgatási szerv jogosult. A TEF kizárólag azt ellenőrzi, hogy a felzárkózási képzést folytató szervezet a képzés során a mobilitási mentori szolgáltatást a képzésre szóló komplexitási igazolásban és a 311

/2021. (VI.7.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően végzi-e.

Számíthat-e szankcióra a felnőttképző a programrésztvevő szolgáltatásoktól való távolmaradása miatt?

Amennyiben a felnőttképző által a szolgáltatási programban vállalt felnőttképzést kiegészítő tevékenységek nem biztosíthatók a támogatott távolmaradása miatt, nem róható automatikusan fel a felnőttképző hibájának a szolgáltatás elmaradása, vagy a szolgáltatás tervezettektől eltérő nyújtása. Fontos viszont, hogy a szolgáltatás fenntartására irányuló szándékot a felnőttképző igazolhatóan dokumentálja, melynek célravezető formája lehet az aktuális szolgáltatási alkalomról szóló, az értesítés küldésének időpontjának igazolására is alkalmas értesítő vagy emlékeztető levél és e-mail. Ezzel egy esetleges ellenőrzés során a felnőttképző alátámaszthatja azt, hogy erre irányuló kötelezettségének igyekezett eleget tenni.

Van-e olyan TEF által ajánlott sablon, amely alkalmazható a komplex szolgáltatások megvalósulásának dokumentálására?

Igen. Az EFT egyik munkalapján található a szolgáltatási napló, melynek folyamatos vezetése a mobilitási mentor feladata és kötelessége. Tartalmazza a résztvevővel kapcsolatos összes, nyújtott szolgáltatások (felmérések, kísérések, ügyintézések, szolgáltatókkal történő kapcsolatfelvételek, felülvizsgálatok, jelenléti mentorálások, stb.) dátummal, időpontokkal, aláírásokkal, adott esetben bélyegzővel, feladat leírással kitöltött sorokat. Ez egyben az ellenőrzés egyik kiemelt igazoló dokumentuma lehet!

Eseménynaptár

2024. Május
HKSzCsPSzV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512