Január 27. – A HOLOKAUSZT NEMZETKÖZI EMLÉKNAPJA

2021.01.27.

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben a HOLOKAUSZT ÁLDOZATAINAK NEMZETKÖZI EMLÉKNAPJÁVÁ nyilvánította január 27-ét. 1945-ben ezen a napon szabadult fel Auschwitz-Birkenau, a II. világháború legnagyobb és leghírhedtebb megsemmisítő lágere. A tábor az európai zsidóság elpusztításának gócpontja volt, neve mára egyet jelent az emberiség történetének legsötétebb, legembertelenebb időszakával. 1945. január 27-én az I. Ukrán Front katonái léptek be elsőként a halálgyár kapuján. A látványt, ami akkor fogadta őket, valószínűleg nem tudták elfelejteni egész életükben. Mindenfelé halottakat és csontsoványra fogyott, élő emberi roncsokat hagytak hátra a menekülő nácik. 1942 és 1945 között több mint egymillió ember halt meg csupán ebben az egy táborban.

2006 óta a világon mindenütt megemlékeznek ezen a napon a népirtás közel hatmillió áldozatáról. Annak elősegítésére, hogy hasonló tömegpusztítás soha többé ne ismétlődhessék meg, az ENSZ Közgyűlése kötelességként határozta meg a tagországok számára olyan oktatási programok indítását is, amelyekből a felnövekvő generációk megismerhetik a holokauszt történetét, és okulhatnak belőle. Ugyanebben a határozatban a közgyűlés általánosságban is elítélte az erőszakot, a vallási vagy etnikai diszkriminációt.

Az Auschwitz-Birkenau-i tábor

Eseménynaptár

2024. November
HKSzCsPSzV
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512