Közel 6 ezer hátrányos helyzetű családot segít a Családi Portaprogram- Szociális földprogram

2020.10.19.

 A Belgyminisztérium intézménye, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság /TEF/ meghirdette a jövő évi Családi Portaprogram-Szociális Földprogram pályázatát, 240 millió forintos kerettel.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Milotán tartott sajtótájékoztatón Langerné Victor Katalin, a BM Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkára beszédében hangsúlyozta: a korábbi kiírásokhoz képest megújult pályázat fő célja az, hogy a vidéki településeken a hátrányos helyzetű családok a teljes falusi portát hasznosítsák, tartsák rendben, gazdálkodjanak rajta. Ezzel a családi porta ne csak lakóhelyet adjon, hanem megélhetési lehetőséget is nyújtson. Sztojka Attila, a TEF főigazgatója szerint a hátrányos helyzetű családok egyrészt a megtermelt javakkal csökkenteni tudják költségeiket, másrészt a településkép is rendezettebb lesz. A program erősíti a társadalmi együttműködést, pozitívan befolyásolja a korábban passzív családok megítélését, amelyek részt vesznek a munkában, a termelésben, ráadásul a gyerekek is jó mintát látnak – tette hozzá Sztojka Attila.

 

Pályázhatnak egyebek között önkormányzatok, egyházi, civil szervezetek. Az elnyerhető támogatás minimuma 670 ezer, maximuma 2 720 000 Ft. Részletek a www.tef.gov.hu-n.

A Családi Portaprogram a szegénység elleni küzdelem egyik eszköze, amelynek segítségével az egyének öngondoskodása fejlődik.

Eseménynaptár

2024. November
HKSzCsPSzV
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512