Meghirdették a jövő évi roma nemzetiségi pályázatok 2 alprogramját.

2020.10.21.

A Belügyminisztérium megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság – 450 milliós keretösszeggel – írta ki a pályázatokat. 2021-ben a roma nemzetiségi civil szervezetek támogatására 200 millió forint áll rendelkezésre; minimum 300 ezer, max. 5 millió forint igényelhető. Roma hagyományőrző táborok szervezésére pedig 250 millió forintot fordíthatnak; min. 500 ezer, max. 3 millió forint kapható. 

Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság /TEF/ főigazgatója pécsi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a roma nemzetiségi támogatások célja a magyarországi roma nemzetiség önazonosságának megőrzése, nyelvének, hagyományainak, szellemi és tárgyi emlékeinek ápolása. A pályázatok segítik a roma nemzetiségi érdekképviseleti célok megvalósítását, a közművelődési feltételek javítását, a kulturális és tudományos kezdeményezéseket.

Különösen fontosak a hagyományőrző táborok – emelte ki Sztojka Attila, hiszen a roma nemzetiségi oktatásban részt vevő általános és középiskolai tanulók bővíthetik anyanyelvi /romani/beás/ és a roma nemzetiségi népismeret részét képező, nyelvnemzettel kapcsolatos, történelmi, földrajzi, néprajzi, zenei ismereteiket.

A pécsi sajtótájékoztatón részt vett Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló is.

Részletek a pályázatokról a TEF honlapján találhatóak.

Eseménynaptár

2024. November
HKSzCsPSzV
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512