-
Pályázati döntés – Zenei pályázat második kör
Tisztelt Pályázó! A Zenei program – Mindenki szívében van egy dallam! elnevezésű 2020. évi pályázati felhívás vonatkozásában a Belügyminisztérium meghozta döntését a második körben beérkezett pályázatok esetében, melynek eredményét a mellékelt táblázat tartalmazza. Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság Letöltések: Pályázati döntés – Zenei pályázat második kör
-
„ Kölcsönkamra” szolgáltatás rászoruló családoknak az egyik baranyai településen
A Szigetvári járásban lévő, közel 300 fős zsáktelepülésen, Gyöngyösmelléken működtetik a „Kölcsönkamra” szolgáltatást, amely elsősorban a gyerekes családoknak nyújt segítséget, de a falu teljes lakossága számára elérhető. Elsődleges célja a családok időszakos természetbeni támogatása, de a közösségépítés, az egymásért való felelősségvállalás is fontos hozadéka a tevékenységnek. A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság EFOP 1.4.1 projektje szakmai támogatást nyújt a Gyöngyösmelléki Közösségi Házban működő járási gyerekesély programnak, amelyből elindult a kezdeményezés. A településen a háztartások több mint egy harmadában három vagy több gyermeket nevelnek, akik között nagyon magas a veszélyeztetett, illetve védelembe vett gyermekek aránya és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők száma. […]
-
Döntés felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában
-
Döntés felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában
Döntés felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában! Sztojka Attila főigazgató úr meghozta döntését a 2020. évi felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában melynek eredményét a mellékelt táblázat tartalmazza. Letöltések:BKG 2020. évi felhalmozási célú átcsoportosítás
-
170 milliós pályázati lehetőség a roma kultúrára és pedagógus-továbbképzésekre
A Belügyminisztérium megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság – 170 milliós keretösszeggel – írta ki a pályázatokat. 2021-ben – a nemzetiségi támogatások részeként – a roma kultúra népszerűsítésére 150 millió forint áll rendelkezésre; minimum 200 ezer, max. 1,2 millió forint igényelhető. Roma nemzetiségi pedagógus továbbképzésekre 20 millió forintot fordíthatnak; min. 300 ezer, max. 4 millió forint igényelhető. Pájer László, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság /TEF/ főigazgató-helyettese budaörsi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a pályázatok célja a roma kultúra felelevenítése, a cigány nyelv ápolása és fejlesztése, a hagyományok megőrzése és átadása a fiatalabb korosztálynak. Mindez azt a társadalmi folyamatot segíti elő, amelyben kialakulhat az egészséges roma identitás […]
-
Belügyminisztériumi segítség az önkormányzati fejlesztésekhez
A Belügyminisztérium által koordinált, immár 100 település részvételével zajló „Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja” /GÉP/ idén újabb eredményekkel gazdagodott. Eddig a programban már 46 település jutott támogatáshoz, amely 184 fő nyílt piaci foglalkoztatását teszi lehetővé a fejlesztések megvalósítását követően. A támogatások biztosítása, a fejlesztési tervek összeállítása folyamatosan zajlik a többi településen is, ehhez nyújtanak szakmai segítséget a Belügyminisztérium, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság és az érintett megyei önkormányzatok munkatársai. A legfrissebb fejlesztések eredményeként 3 településen – Tápióság, Kaszaper, Varsány – valósultak meg önkormányzati beruházások, amelyek összesen 12 új munkahelyet teremtettek a helyi lakosok számára.
-
Pályázati felhívás – Roma Nemzetiségi Támogatások (KUL)
-
Pályázati felhívás – Roma Nemzetiségi Támogatások (PED)
-
Negyedszázad hittel és hivatásként – kitüntetés október 23-a alkalmából
Oláh Anna, a kecskeméti Biztos Kezdet Gyerekház szakmai vezetője a MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetést vette át Pintér Sándor belügyminisztertől október 23-a, a nemzeti ünnep alkalmából. A szociálpolitikus végzettségű szakember a kitüntetést a hazai romák, különösen a fiatalok esélyegyenlőségének megteremtése, valamint identitásuk és keresztény hitük erősítése érdekében végzett munka elismeréseként kapta. Oláh Anna 2020. március 1. óta a kecskeméti Biztos Kezdet Gyerekház szakmai vezetője, az intézményt a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság /TEF/ mentorálja. A TEF nevében gratulálunk az elismeréshez!
-
Meghirdették a jövő évi roma nemzetiségi pályázatok 2 alprogramját.
A Belügyminisztérium megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság – 450 milliós keretösszeggel – írta ki a pályázatokat. 2021-ben a roma nemzetiségi civil szervezetek támogatására 200 millió forint áll rendelkezésre; minimum 300 ezer, max. 5 millió forint igényelhető. Roma hagyományőrző táborok szervezésére pedig 250 millió forintot fordíthatnak; min. 500 ezer, max. 3 millió forint kapható. Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság /TEF/ főigazgatója pécsi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a roma nemzetiségi támogatások célja a magyarországi roma nemzetiség önazonosságának megőrzése, nyelvének, hagyományainak, szellemi és tárgyi emlékeinek ápolása. A pályázatok segítik a roma nemzetiségi érdekképviseleti célok megvalósítását, a közművelődési feltételek javítását, a kulturális és tudományos kezdeményezéseket. Különösen […]

