„A jobb élet reményében jelentkeztünk” – Bakson újabb 30 fő szerzett OKJ-s végzettséget

2021.02.17.

Az EFOP-1.6.2 „Folytassuk a jövőért együtt!”projektben 18-an a „Családellátó”, 12-en a „Személy-, és vagyonőr” képzés után tettek sikeres vizsgát. A programban a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság /TEF/ konzorciumi partnerként vett részt a képzések megvalósításában Baks Községi Önkormányzata és a SZITI Egyesület mellett.

A baksi bizonyítvány-átadóról tudósító Délmagyarország című megyei napilapnak az egyik résztvevő család, Boldizsár Tibor és felesége a következőket mondta:

„Bátyámék is, és a feleségemmel mi is együtt tanultunk, együtt dolgoztuk ki a tételeket. A testvéremék öt, mi hat gyermek mellett. Többnyire éjszakánként. A jobb élet reményében jelentkeztünk mindannyian, hogy szakmánk lehessen, el tudjunk helyezkedni, és tudjunk érvényesülni a világban – fejtette ki Boldizsár Tibor, akinek felesége hozzátette: közös tanulásuk gyermekeik számára is jó motiváció volt. Azzal, hogy mi is visszaültünk az iskolapadba, és becsülettel, szép eredménnyel teljesítettük a képzést, jó példát mutattunk a gyerekeknek. „

A TEF Dél-Alföldi Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóságának munkatársai tavaly 5 OKJ-képzést indítottak el a projekten belül, összesen 93 fővel. A „Konyhai kisegítő” képzés tavasszal zárult, 19 fő kapott bizonyítványt és helyezkedhetett el. Az „Óvodai dajka” képzést 19 fő végezte el, a szakmai gyakorlatot a helyi óvodában teljesítették. A végzettek többsége most is dolgozik. A „Festő, mázoló, tapétázó” képzés novemberben 17 fővel indult, jelenleg a gyakorlati órák zajlanak, várható befejezése idén áprilisban lesz.

A képzésekkel a TEF célja az, hogy a résztvevőket felkészítse az elsődleges munkaerőpiacra, motiváltak legyenek, megfelelő tudással rendelkezzenek. A TEF munkatársai álláskeresési technikákat is oktatnak, életvezetési-mentálhigiénés tanácsokat adnak, munkagyakorlatra készítenek fel, ezzel javítva a bevont célcsoport munkavállalási kompetenciáit. A kulcskompetenciák megszerzését segíti elő a képzések indítása előtt a tanulástechnikai tréning is.

Az EFOP 1.6.2 „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal” elnevezésű projektekben a 2020-as évben országosan 339 OKJ-s bizonyítványt és 417 tanúsítványt adták át. Idén már 13 képzés zajlik, 184 fő bevonásával. A programba a TEF minél több hátrányos helyzetű embert kíván bevonni, s őket felkészíteni a munkaerőpiacra. Ösztönzésként a hallgatók megélhetési támogatást is kapnak.

A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság feladatainak fókuszában a hátrányt elszenvedő egyének és csoportok támogatása áll. A programok célja, hogy – a komplex, egymás hatásait erősítő – esélyteremtő eszközök segítségével a résztvevők számára megnyíljanak a pozitív irányú társadalmi mobilitási csatornák. 

A Délmagyarország cikke az alábbi linken olvasható:

https://www.delmagyar.hu/gazdasag/helyi-gazdasag/eselyt-kaptak-egy-jobb-es-boldogabb-eletre-nagyon-sikeresek-a-felnottkepzesek-7232971/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=delmagyar&fbclid=IwAR2tCRDkrgb_StFlbwmfC5M44WayHmf-oPWDbYuo3PbG5VkYUYbRBVo77gk

Eseménynaptár

2023. November
HKSzCsPSzV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512