A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság közel 10 ezer hátrányos helyzetű ember képzését bonyolítja 2020-2021-ben

2020.09.08.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gávavencsellőn tartották a főigazgatóság Országos Képzési Évnyitóját.

Sztojka Attila, a TEF főigazgatója elmondta, hogy a hátrányos helyzetű emberek számára szervezett felnőttképzés keretében összesen mintegy 10 ezer embert vontak, illetve vonnak be a különböző programokba.  A legtöbb képzés a Komplex telep-programokban, az „Aktívan a tudásért” és a „Nő az esély” elnevezésű projektben van. Sztojka Attila szerint a legfontosabb, hogy a végzettség megszerzése után az emberek dolgozhassanak, saját és családjuk életkörülményei javuljanak. Ennek érdekében a Belügyminisztérium intézménye, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság – a rendelkezésére álló eszközeivel – nyomon követi a végzettek elhelyezkedését is.

Gávavencsellőn, a TEF „Aktívan a tudásért”, EFOP-3.7.1 projektben, szeptemberben „szociális gondozó segítője” képzés indul. A megyében korábban többeknek sikerült ­– ezt a képzést elvégezve – a helyi szociális ellátórendszerben elhelyezkednie, s mellette megszerezni a szükséges OKJ-s végzettséget.

Az TEF Országos Képzési Évnyitóján részt vett többek között Langerné Victor Katalin, a BM társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő, Seszták Oszkár, Szabolcs-Szatmár–Bereg megye közgyűlési elnöke és Berecz János, Gávavencsellő polgármestere.

Sztojka Attila főigazgató részt vett a gávavencsellői „Kicsi Kincs” Biztos Kezdet Gyerekház avató ünnepségén is.

Eseménynaptár

2024. November
HKSzCsPSzV
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512