A TÁRSADALMI ESÉLYTEREMTÉSI FŐIGAZGATÓSÁG KÖZREMŰKÖDIK A 2022. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁSBAN

A népszámlálásról szól 2018. évi CI. törvény alapján Magyarország területén a lakosság teljes körét érintő népszámlálásra kerül sor 2022. október 1. és november 28. között.
A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) – a Központi Statisztikai Hivatallal kötött együttműködési megállapodásban foglaltak szerint – közreműködik a feladat sikeres végrehajtásában.
A TEF munkatársai a hátrányos helyzetű térségekben élőket segítik az adatszolgáltatásban, ösztönzik a háztartásokat a népszámlálásban való minél szélesebb körű részvételre.

Az együttműködés során a TEF kitöltési pontként jelöli ki valamennyi vidéki igazgatóságát és telephelyét, 33 helyszínen biztosítva az informatikai feltételeket a kérdőív kitöltéséhez, valamint támogatja a Biztos Kezdet Gyerekházak és Tanodák kitöltési pontként történő használatát is. 
A Komplex-telepprogramban országszerte megvalósult Csillagpontok tekintetében felkéri az érintett települési önkormányzatokat ennek a lehetőségnek a biztosítására, amelyben a TEF munkatársai szükség esetén – ha a településen önkéntes segítő nem áll rendelkezésre – közreműködnek.
A TEF mentorhálózata révén információt szolgáltat a népszámlálásban való részvétel fontosságáról, és felhívja a figyelmet arra, hogy intézményeiben, illetve az előzőekben felsorolt programos helyszíneken lehetőségük van az embereknek az online kitöltésre.
A népszámlálásban történő közreműködés a személyes adatok védelemről szóló rendelet (GDPR rendelet) előírásainak szigorú betartásával valósul meg.

Ön már kitöltötte az online kérdőívet? A lehetőséget mi (is) biztosítjuk.

Eseménynaptár

2023. Július
HKSzCsPSzV
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512