Az időjárás is kedvez a kerti növények fejlődésének

2020.06.30.

A „Maradj otthon – Műveld a kerted!” akció keretében Füzesgyarmaton – a TEF segítségével – 10 család alakíthatott ki zöldségeskertet.

Gábor kertjében szépen fejlődnek a növények, a bőséges eső hatására erőteljes növekedésnek indult a burgonya, vöröshagyma, borsó, paprika, paradicsom, melyen már megjelentek az első termések is.

Az ágyásokat többféle formában alakították ki, a kert méretének függvényében.

 A dél-alföldi térség többi településén is szépen fejlődik a vetemény. Csabánál egységes szürke műanyag vödrökbe ültették a palántákat, melyek így a kert díszei is, a magoknak pedig magasított ágyást építettek.

A vetőmagban, palántákban, kerti eszközökben részesített családok művelési naplót vezetnek kertészeti tevékenységük eredményéről. Munkájukat – szükség esetén – TEF-tanácsadó is segíti.

A napokban ismét kertlátogatásokra került sor az Észak-Alföldi településeken is, és – amint a képeken is látható – örömmel tapasztalták, hogy szépen fejlődnek a zöldségek. A program résztvevői közül néhányan már a zöldborsó betakarításán munkálkodnak.

A sok esőnek és napsütésnek köszönhetően a palánták is megerősödtek, a kerteket már kisebb-nagyobb zöld paradicsomok is ékesítik.

A gyomirtással, kertápolással járó gondos munkát meghálálja a vetemény, a dél-dunántúli, a dél-alföldi és az észak-alföldi településeken is bőséges termés ígérkezik.

Eseménynaptár

2025. Március
HKSzCsPSzV
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512