Biztos Kezdet Gyerekházak


Pályázati felhívás!

Tisztelt Pályázó!


A Belügyminisztérium a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet 4. (4) bekezdése alapján kapacitásbővítési pályázatot hirdet 2024. január 29. napjával „Biztos Kezdet Gyerekházak befogadására és költségvetési támogatására”.
A Belügyminisztérium a pályázati eljárás lefolytatásával a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságot, mint kezelő szervet bízta meg. A pályázatot a Főigazgatóság által kezelt Elektronikus Pályázatkezelő és Szerződésmenedzsment Rendszer útján lehet benyújtani, amely a következő linken érhető el: https://pkr.szgyf.gov.hu/pkr/authentication.html.
A pályázat benyújtásának határideje: 2024. február 28. 23:59:59 perc.
A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a bkgpalyazat@tef.gov.hu email címen keresztül.
A részletszabályokat a pályázati dokumentáció tartalmazza.


Sikeres pályázást kívánunk!
Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság
 
Letöltések:

o   1/A. számú melléklet — Fenntartó összeférhetetlenségi nyilatkozata

o   1/B. számú melléklet — Szolgáltató nyilatkozata (excel tábla – második lapfül)

o   2. számú melléklet — Fenntartó nyilatkozata a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény szerinti átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelősségről

o   4. számú melléklet — Antikorrupciós nyilatkozat

o   5. számú melléklet — Nyilatkozat a statisztikai célú adatszolgáltatásról

o   6. számú nyilatkozat — A Biztos Kezdet Gyerekházak Dokumentációs Rendszer elnevezésű nyilvántartási rendszer vezetéséről

_____________________________________

Döntés Tanoda és Biztos Kezdet Gyerekház felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában

Tisztelt Fenntartó!
 
Daróczi János főigazgató úr meghozta döntését a Tanoda és Biztos Kezdet Gyerekházat működtető fenntartók 2023. évre benyújtott felhalmozási igénybejelentéseinek tárgyában, amelynek eredményét a mellékelt táblázat tartalmazza.

Letöltés

Tanoda_felhalmozás_döntési_tábla

BKG_felhalmozás_döntési_tábla

_____________________________________

Döntés az EFOP-1.4.3-16 pályázat keretében fejlesztett Biztos Kezdet Gyerekházak befogadására és költségvetési támogatására kiírt meghívásos pályázat vonatkozásában

Tisztelt Pályázók!
 
Az EFOP-1.4.3-16 pályázat keretében fejlesztett Biztos Kezdet Gyerekházak befogadására és költségvetési támogatására kiírt meghívásos pályázattal kapcsolatban a döntés megtörtént. Az eredmény
a mellékelt döntési listában található.
 
Gratulálunk a nyertes pályázóknak, és sikeres megvalósítást kívánunk!

Letöltés

 

 

Döntés a 2023. évi Biztos Kezdet Gyerekházak kapacitásbővítési célú pályázat vonatkozásában

Tisztelt Pályázó!
 
A 2023. évi Biztos Kezdet Gyerekházak kapacitásbővítési célú pályázat döntése meghozatalra került.

 
Gratulálunk a nyertes pályázónak!
Sikeres megvalósítást kívánunk!

 

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Letöltés:

Biztos Kezdet Gyerekház 2023. évi kapacitásbővítési célú pályázat döntés…

Pályázati felhívás!

Tisztelt Pályázó!
 
A Belügyminisztérium a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet 4. § (4) bek-e alapján kapacitásbővítési célú pályázatot hirdet  „Biztos Kezdet Gyerekház befogadására és költségvetési támogatására”.
 
A Belügyminisztérium a pályázati eljárás lefolytatásával a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságot, mint kezelő szervet bízta meg. A pályázatot a Főigazgatóság által kezelt Elektronikus Pályázatkezelő és Szerződésmenedzsment Rendszer útján lehet benyújtani (https://pkr.szgyf.gov.hu/pkr/authentication.html).
 
A pályázat benyújtásának határideje: 2023. április 13. 23 óra 59 perc.
 
A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a bkgpalyazat@tef.gov.hu email címen keresztül.

A részletszabályokat a pályázati dokumentáció tartalmazza.

 
Sikeres pályázást kívánunk!
 
Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Letöltések:

Pályázati_útmutató_kapacitásbővítési_célú_pályázati_felhíváshoz

Összeférhetetlenségi_nyilatkozat

Pályázati_felhívás_Biztos_Kezdet_Gyerekház_kapacitásbővítési_célú_befogadására

Nyilatkozat_statisztikai_célú_adatszolgáltatásról_-_BKG

Nyilatkozat_dokumentációs_rendszer_használatáról_-_BKG

Pályázati felhívás!

Tisztelt Pályázó!
 
A Belügyminisztérium a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet 4. § (2) bek. c. pontja alapján meghívásos pályázatot hirdet  „Az EFOP—1.4.3-16 pályázat keretében fejlesztett Biztos Kezdet Gyerekházak befogadására és költségvetési támogatására”.
 
A Belügyminisztérium a pályázati eljárás lefolytatásával a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságot, mint kezelő szervet bízta meg. A pályázatot a Főigazgatóság által kezelt Elektronikus Pályázatkezelő és Szerződésmenedzsment Rendszer útján lehet benyújtani (https://pkr.szgyf.gov.hu/pkr/authentication.html).
 
A pályázat benyújtásának határideje: 2023. április 13. 23 óra 59 perc.
 
A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a bkgpalyazat@tef.gov.hu email címen keresztül.

A részletszabályokat a pályázati dokumentáció tartalmazza.

 
Sikeres pályázást kívánunk!
 
Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Letöltések:

Pályázati_felhívás_meghívásos_pályázat

Nyilatkozat_EFOP1.4.3-16_projekt_zárásának_időpontjáról

Összeférhetetlenségi_nyilatkozat

Nyilatkozat_statisztikai_célú_adatszolgáltatásról_-_BKG

Pályázati_útmutató_meghívásos_pályázathoz

Nyilatkozat_dokumentációs_rendszer_használatáról_-_BKG

 

Döntés Biztos Kezdet Gyerekház felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában

 

Tisztelt Fenntartó!

 

Daróczi János főigazgató úr meghozta döntését a 2022. évi felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában, amelynek eredményét a mellékelt táblázat tartalmazza.

Biztos Kezdet Gyerekház felhalmozás II. 2022

 

Döntés felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában

Tisztelt Fenntartó!

 

A 2022. évi felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában a döntés megtörtént, amelynek eredménye a mellékelt döntési listában olvasható.

 

Biztos Kezdet Gyerekház felhalmozás 2022.

Tanoda felhalmozás 2022.

 

 

 

Döntés a „Felzárkózó települések” programban résztvevő településeken az EFOP-1.4.3-16 pályázat keretében fejlesztett Biztos Kezdet Gyerekházak 2022. évre történő költségvetési támogatására kiírt pályázat vonatkozásában

 

Tisztelt Pályázók!

A „Felzárkózó települések” programban résztvevő településeken az EFOP-1.4.3-16 pályázat keretében fejlesztett Biztos Kezdet Gyerekházak 2022. évre történő költségvetési támogatására kiírt pályázat döntése meghozatalra került.

Gratulálunk a nyertes pályázóknak!

Sikeres megvalósítást kívánunk!

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Biztos Kezdet Gyerekház FETE települések döntési lista

Pályázati felhívás a „Felzárkózó települések” programban résztvevő településeken az EFOP-1.4.3-16 pályázat keretében fejlesztett Biztos Kezdet Gyerekházak 2022. évre történő költségvetési támogatására

Tisztelt Pályázó!

A Belügyminisztérium megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozási rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet 4.§ (2) bekezdés c) pontja alapján meghívásos pályázati felhívást hirdet a „Felzárkózó települések” programban résztvevő településeken az EFOP-1.4.3-16 pályázat keretében fejlesztett Biztos Kezdet Gyerekházak 2022. évre történő költségvetési támogatására.

A Pályázatot a Fenntartónak kell benyújtania elektronikus úton az Elektronikus Pályázatkezelő és Szerződésmenedzsment Rendszer (PKR) felületén keresztül (https://pkr.szgyf.gov.hu/pkr/authentication.html).

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. június 29. 23:59 perc.

A pályázat részletszabályait a pályázati dokumentáció tartalmazza.

A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a palyazat@tef.gov.hu e-mail címen keresztül.

Sikeres pályázást kívánunk!

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Letöltések:
Pályázati felhívás
Pályázati útmutató
Nyilatkozat statisztikai célú adatszolgáltatásról
Összeférhetetlenségi nyilatkozat
Nyilatkozat dokumentációs rendszer használatáról
Nyilatkozat EFOP1.4.3 projekt végéről


EFOP-1.4.3-16 pályázat keretében fejlesztett Biztos Kezdet Gyerekházak befogadására és költségvetési támogatására kiírt általános pályázat döntési listája

2022.04.01.

Tisztelt Pályázó!

Az EFOP-1.4.3-16 pályázat keretében fejlesztett Biztos Kezdet Gyerekházak befogadására és költségvetési támogatására meghirdetett pályázat vonatkozásában a Belügyminisztérium meghozta a döntését, melynek eredményét a mellékelt táblázat tartalmazza.

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Döntési lista


Módosult a Biztos Kezdet Gyerekházak befogadására és költségvetési támogatására meghirdetett pályázati felhívás

2022.02.14.

Tisztelt Pályázók!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Biztos Kezdet Gyerekházak befogadására és költségvetési támogatására meghirdetett pályázati felhívás módosításra került. A módosítás szerint változott a pályázat benyújtási határideje.

Pályázatot kizárólag elektronikusan, az Elektronikus Pályázatkezelő és Szerződésmenedzsment Rendszerben lehet benyújtani (https://pkr.szgyf.gov.hu/pkr/authentication.html).

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. február 17. 23 óra 59 perc

A Pályázati felhívással kapcsolatban további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosít a bkgpalyazat@tef.gov.hu email címen keresztül.

Sikeres pályázást kívánunk!
Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Letöltés:
Módosított általános útmutató
Módosított pályázati benyújtási határídő


Módosult a Biztos Kezdet Gyerekházak befogadására és költségvetési támogatására meghirdetett pályázati felhívás

2022.01.18.

Tisztelt Pályázók!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Biztos Kezdet Gyerekházak befogadására és költségvetési támogatására meghirdetett pályázati felhívás módosításra került. A módosítás szerint változott a pályázat benyújtására jogosultak köre.

Pályázatot kizárólag elektronikusan, az Elektronikus Pályázatkezelő és Szerződésmenedzsment Rendszerben lehet benyújtani (https://pkr.szgyf.gov.hu/pkr/authentication.html).

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. február 14. 23 óra 59 perc

A Pályázati felhívással kapcsolatban további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosít a bkgpalyazat@tef.gov.hu email címen keresztül.

 

Sikeres pályázást kívánunk!

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Letöltés:
-Módosított pályázati felhívás


Pályázati felhívás – Biztos Kezdet Gyerekházak befogadására és költségvetési támogatására.

2022.01.14.

 

Tisztelt Pályázó!

 

A Belügyminisztérium (a továbbiakban: BM) a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. 4. § (2) bekezdése a) pontja alapján általános pályázatot hirdet EFOP-1.4.3-16 pályázat keretében fejlesztett Biztos Kezdet Gyerekházak befogadására és költségvetési támogatására.

 

A BM a pályázati eljárás lefolytatásával a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságot (a továbbiakban: „Főigazgatóság”), mint kezelő szervet bízza meg.

 

Pályázatot kizárólag elektronikusan az Elektronikus Pályázatkezelő és Szerződésmenedzsment Rendszerben lehet benyújtani (https://pkr.szgyf.gov.hu/pkr/authentication.html).

 

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. február 14. 23 óra 59 perc

 

A Pályázati felhívással kapcsolatban további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosít a bkgpalyazat@tef.gov.hu email címen keresztül.

 

Sikeres pályázást kívánunk!

 

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

 

Letöltések:

-Pályázati útmutató

-Pályázat felhívás

-Szakmai ajánlás

-Nyilatkozat dokumentációs rendszer használatáról – BKG

-Összeférhetetlenségi nyilatkozat

-Nyilatkozat statisztikai célú adatszolgáltatásról – BKG

Döntés felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában

Tisztelt Fenntartó!

A 2021. évi felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában a döntés megtörtént, amelynek eredménye a mellékelt döntési listában olvasható.

Letöltések:
TAN felhalmozás 2021
BKG felhalmozás 2021

Döntés felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában

Tisztelt Fenntartó!

Sztojka Attila főigazgató úr meghozta döntését a 2020. évi felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában, melynek eredményét a mellékelt táblázat tartalmazza.

Letöltések:

Döntés felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában
Biztos Kezdet Gyerekházak

 

Pályázati döntés Biztos Kezdet Gyerekházak finanszírozására a 2021. január 01 – 2023. december 31. közötti időszakban

Tisztelt Pályázó!

A Biztos Kezdet Gyerekház befogadására és költségvetési támogatására meghirdetett általános pályázat vonatkozásában a Belügyminisztérium meghozta döntését, melynek eredményét a mellékelt táblázat tartalmazza.

Letöltések:

Pályázati döntés Biztos Kezdet Gyerekházak finanszírozására a
2021. január 01 – 2023. december 31. közötti időszakban

 

Pályázati döntés – Biztos Kezdet Gyerekházak kapacitásbővítéses pályázata

Tisztelt Pályázó!

A Biztos Kezdet Gyerekház befogadására és költségvetési támogatására meghirdetett kapacitásbővítéses pályázati felhívás vonatkozásában a Belügyminisztérium meghozta döntését, melynek eredményét a mellékelt táblázat tartalmazza.

Döntés felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában

Tisztelt Fenntartó!

Sztojka Attila főigazgató úr meghozta döntését a 2020. évi felhalmozási célú átcsoportosítás tárgyában melynek eredményét a mellékelt táblázat tartalmazza.

Pályázati felhívás (2020.07.31.)

Tisztelt Pályázó!
 
A Belügyminisztérium a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése a) pontja alapján általános pályázatot hirdet „Biztos Kezdet Gyerekház befogadására és költségvetési támogatására.
 
A BM a pályázati eljárás lefolytatásával a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságot (a továbbiakban: „Főigazgatóság”), mint kezelő szervet bízza meg. A pályázatot a Főigazgatóság által kezelt Elektronikus Pályázatkezelő és Szerződésmenedzsment Rendszer útján lehet benyújtani (https://pkr.szgyf.gov.hu/pkr/authentication.html).
 
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. augusztus 31. 23 óra 59 perc.
 
A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a bkgpalyazat@tef.gov.hu  email címen keresztül.

A részletszabályokat a pályázati dokumentáció tartalmazza.
 
Sikeres pályázást kívánunk!
 
Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Letöltések:

Pályázati felhívás (PDF dokumentum)

Pályázati útmutató (PDF dokumentum)

Összeférhetetlenségi nyilatkozat (Word dokumentum)

Nyilatkozat dokumentációs rendszer használatáról (Word dokumentum)

Nyilatkozat statisztikai célú adatszolgáltatásról (Word dokumentum)

Szakmai ajánlás (PDF dokumentum)

Pályázati felhívás (2020.07.14.)

Tisztelt Pályázó!

A Belügyminisztérium (a továbbiakban: „BM”) a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Tkr.”) 4. § (4) bekezdése alapján kapacitásbővítési pályázatot hirdet „Biztos Kezdet Gyerekház befogadására és költségvetési támogatására” (a továbbiakban: „Pályázati felhívás”).

A BM a pályázati eljárás lefolytatásával a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságot (a továbbiakban: „Főigazgatóság”), mint kezelő szervet bízta meg. A pályázatot a Főigazgatóság által kezelt Elektronikus Pályázatkezelő és Szerződésmenedzsment Rendszer útján lehet benyújtani (https://pkr.szgyf.gov.hu/pkr/authentication.html).

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. augusztus 13. 23 óra 59 perc.

A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a palyazat@tef.gov.hu email címen keresztül.

A részletszabályokat a pályázati dokumentáció tartalmazza.

Sikeres pályázást kívánunk!

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Letöltések:

Pályázati felhívás (PDF dokumentum)

Pályázati útmutató (PDF dokumentum)

Összeférhetetlenségi nyilatkozat (Word dokumentum)

Pályázati felhívás – Biztos Kezdet Gyerekház befogadására és költségvetési támogatására (2021.06.22.)

Tisztelt Pályázó!

A Belügyminisztérium (a továbbiakban: „BM”) a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Tkr.”)
§ (4) bekezdése alapján kapacitásbővítési pályázatot hirdet „Biztos Kezdet Gyerekház befogadására és költségvetési támogatására” (a továbbiakban: „Pályázati felhívás”)

A BM a pályázati eljárás lefolytatásával a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságot (a továbbiakban: „Főigazgatóság”), mint kezelő szervet bízta meg. A pályázatot a Főigazgatóság által kezelt Elektronikus Pályázatkezelő és Szerződésmenedzsment Rendszer útján lehet benyújtani (https://pkr.szgyf.gov.hu/pkr/authentication.html).

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. július 22. 23 óra 59 perc.

A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja, a palyazat@tef.gov.hu e-mail címen keresztül.

A részletszabályokat a pályázati dokumentáció tartalmazza.

Sikeres pályázást kívánunk!

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Letöltések:

Pályázati útmutató

BKG kapacitásbővítéses felhívás

Nyilatkozat dokumentációs rendszer használatáról – BKG

Nyilatkozat statisztikai célú adatszolgáltatásról – BKG

Összeférhetetlenségi nyilatkozat

Pályázati döntés – Biztos Kezdet Gyerekházak kapacitásbővítéses pályázata

Tisztelt Pályázó!

A Belügyminisztérium megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság kapacitásbővítéses pályázatot hirdetett a Biztos Kezdet Gyerekház befogadására és költségvetési támogatására. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatban a döntés megtörtént, amelynek eredménye a mellékelt döntési listában olvasható.

Gratulálunk a nyertes pályázónak!

Letöltések

Biztos Kezdet Gyerekház kapacitásbővítés döntési lista

Eseménynaptár

2023. Január
HKSzCsPSzV
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 

Társoldalak

Betűméret állítása
Kontrasztos mód