Fejlesztési Központok

Tiszaroff

A Tiszafüredi kistérség az Észak-Alföld régióban, Jász-Nagykun-Szolnok megye észak-keleti részén fekszik. Területi kiterjedtsége viszonylag nagy (847 négyzetkilométer), 3 városból (Tiszafüred, Kunhegyes, Abádszalók) és 10 községből áll. A kistérség településeinek szinte mindegyike – Tiszafüred és részben Kunhegyes kivételével – magas szegénységi kockázatú, köztük Tiszaroff is. A község üdülőkörzetet alakított ki, és egyre jelentősebbé válik a falusi turizmus. A nyári időszakban az ideiglenes népesség létszáma eléri a 2-3000 főt. Az etnikai kisebbséghez tartozó családok az átlagosnál is rosszabb helyzetben vannak: megélhetési forrásaik csak segélyek, szociális juttatások. Képzettség hiányában esélytelenek a munkaerőpiacon. Megközelítőleg 150 olyan család él a településen, amelyben nincs foglalkoztatott felnőtt, a munkanélküliek aránya pedig körülbelül 28 százalékot tesz ki. A Fejlesztési Központ a tiszaroffi művelődési ház épülete a városközpontban, kisvárosias lakóövezetben áll. Tömegközlekedési kapcsolatai megfelelőek. A kétszintes épület építési ideje 1950-re tehető, helyi védelem alá nem tartozik.

Hol találom?

 Tiszaroff Fejlesztési Központ
5234 Tiszaroff, Szabadság út 37/A
+36 30 505 1323

Eseménynaptár

2021. Július
HKSzCsPSzV
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 

Társoldalak

Betűméret állítása
Kontrasztos mód