Fejlesztési Központok

Tornanádska

Tornanádaska község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Edelényi kistérségben, közvetlenül a Szlovákiával közös határ mellett fekszik, Aggtelektől 28, Szögligettől 11 kilométer távolságra. A kistérség településeinek száma 47, közülük harminc 500 főnél kevesebb lakosú kisfalu, sőt 17 település népességszáma a 200 főt sem éri el.A kistérség alapvetően aprófalvas településszerkezetű, amely előrevetíti a társadalmi-gazdasági problémákat illetve szolgáltatási-ellátási nehézségeket, melyek enyhítésére, a munkavállalási feltételek javítására és az életviteli kompetenciák fejlesztésére nagy szükség mutatkozik. A Fejlesztésii Központ az egykori határőrlaktanya épületkomplexuma állami tulajdon volt, a funkció megszűnését követően évtizedekig elhagyottan állt, majd 2012-ben került a helyi önkormányzat tulajdonába. Az épületegyüttes 1 ha-t valamivel meghaladó területen helyezkedik el. A telken található épületek a Hadtörténelmi Levéltár adatai alapján 1945 körül épültek. Mind a telek, mind az épületek elhanyagolt, elhagyatott állapotban voltak.

Hol találom?

Tornanádaska Fejlesztési Központ
3767 Tornanádaska Kossuth L. u. 50.

Eseménynaptár

2025. Június
HKSzCsPSzV
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512