Gyereknapi kavalkád a Szegvári Fejlesztési Központban

2021.06.01.

A Szegvári Fejlesztési Központban – korábban vármegyeháza – került megrendezésre május 31-én a Település és a Civilek szervezésében az idei „Szegvári Gyermeknap”.

A gyermeknapi programokat a Károlyi Kastély udvarán tartották, ahol népi fajátékokkal játszhattak a gyerekek ügyességi játékokat (célbadobás, hordón haladás, párnacsata rekeszen), de a kicsik körében népszerű volt a fa körhinta is. A Kerekerdő Bábcsoport a „Világszép kecskebéka” bábelőadással lepte meg a gyerekeket. Kézműves foglalkozásokon is részt vehettek az érdeklődők, kipróbálhatták a retro tűzoltóautót, polgárőr autó és rendőrautó is volt a helyszínen, amivel szirénázhattak, és természetesen rengeteg kérdést is feltehettek a jelen levő polgárőröknek, rendőröknek. Az állatok is kiemelt szerepet kaptak: lehetett lovagolni és kisállatokat simogatni.

A Dél-Alföldi Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóság által meghirdetett „Az én kastélyom” rajzpályázat eredményhirdetésére is sor került. A pályázatra 54 (!) versenymű érkezett 3 korcsoportban: óvodás, 1-2. osztályos és 3-4. osztályosok készítettek szebbnél szebb alkotásokat. Minden alkotó emléklapot kapott, a díjazottak oklevelet, könyvet, DVD-t és csokit kaptak jutalmul.

A rajzokból készített kiállítás megtekinthető a Fejlesztési Központban.

Eseménynaptár

2024. Október
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512