„Ha én gazdag lennék…” – Cashflow képzés Jánoshalmán

2021.02.11.

A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság EFOP-1.4.1 kiemelt programjának szakmai támogatásával a szegregátumban élő fiatalok játékos formában bővíthetik pénzügyi és vállalkozási ismereteiket.

Az EFOP 1.4.2. „Együtt könnyebb – komplex prevenciós és társadalmi felzárkóztató program a gyermekszegénység ellen elnevezésű járási projekt keretében tartott cashflow kurzusok célja, hogy a fiatalok képesek legyenek önálló pénzügyi döntésre, tudatos fogyasztásra. Egyúttal a foglalkozások során fejlődjön a gyerekek kezdeményező, együttműködési készsége, erősödjön a mások iránti felelősségtudatuk.

A hiánypótlónak számító összejöveteleken érdekes és hasznos témákat dolgoznak fel: hogyan lehet kordában tartanai a kiadásokat, milyen pénzügyi célokat érdemes megfogalmazni és miként lehet ezeket sikeresen megvalósítani. Kitérnek a hitelkockázatokra, az emberi és üzleti kapcsolatok rendszerére is.

Az 5 településből álló járásban egyedül Jánoshalmán működik Közösségi Ház a szegregátumban, így ide várják a foglalkozásokra a fiatalokat.  A munkatársak bíznak abban, hogy a megszerzett ismereteket a mindennapok során is használják majd a gyerekek és szüleik egyaránt.

 

Eseménynaptár

2024. Február
HKSzCsPSzV
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512