OKJ-s bizonyítvány-átadás Mezőkovácsházán a „Nő az esély” program keretében

2020.07.09.

Az EFOP-1.1.2-16-2016 „Nő az esély – képzés és foglalkoztatás” című projekt 2016. november 1-jén kezdődött és 2021. május 31-ig tart, országosan 205 helyszínen, 1026 fő célcsoporttag bevonásával.

Békés megyében, a projektbe korábban bevont 89 fő közül mindenki sikeres vizsgát tett, ők kapták meg most OKJ-s bizonyítványukat Mezőkovácsházán. Közülük korábban 33 fő közfoglalkoztatott, 55 fő munkanélküli volt. Az átadón jelen volt Csepreghy Elemér polgármester és Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója, aki köszöntőjében elmondta: a „Nő az esély” projekt felzárkózási eszközrendszerén keresztül kézzelfogható segítséget nyújtott 1026 főnek.

A program célja, hogy egyrészt a munkaerő-piaci hátrányokkal küzdő romákat (kiemelten roma nőket) – a foglalkoztatás keretében megszerzett tudással – támogassa az elhelyezkedésben. Másrészt pedig hosszú távon biztosítsa a résztvevők foglalkoztatását a szociális intézményekben. Eddig 979 fő szerzett gyermek-és ifjúsági felügyelő, szociális gondozó és ápoló OKJ-s végzettséget, közülük 929-en dolgoznak.   

A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság arra törekszik, hogy a végzettséget szerzett roma nők hosszú távon biztos megélhetéshez jussanak. 

Sztojka Attila főigazgató kiemelte, hogy az OKJ-s bizonyítványok átadásának időpontja fordulópont mind a frissen végzettséget szerzett hallgatók, mind a TEF életében: a hallgatók tudásszintjük emelésével esélyt kaptak arra, hogy a munkaerőpiacon is helyt álljanak, és elsődleges munkavállalóként hozzájárulnak ahhoz a sikerhez, ami a gazdasági jólétet jelenti mindannyiunk számára.

A főigazgató megjegyezte: a „Nő az esély” projekt az az országosan egyedülálló projekt, ahol a rászorulókból támogatók lesznek. A végzett hallgatók a „társadalmi mobilitás” megtestesítői: szakmai tudásuk, középfokú iskolai végzettségük megszerzésével saját életük jobbításáért tettek, így egy új életút lehetőségét teremtették meg maguknak. 

Sztojka Attila köszöntőjében kérte a hallgatókat: tartsák meg ezt az utat, éljenek a lehetőséggel, amit szaktudásuk, gyakorlati képzésük alapján szereztek. A legnagyobb társadalmi változást akkor tudjuk generálni – fogalmazott a főigazgató – ha, mint képzett szakemberek ott állnak szakmai tudásukkal, gyakorlatukkal és elkötelezettségükkel az arra rászorulók mellett.

Csepreghy Elemér Mezőkovácsháza polgármestere megköszönte a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságnak, hogy elhozta a városba ezt a projektet, ezzel munkához, rendszeres jövedelemhez hozzásegítve a város polgárait.

Gratulálunk végzett diákjainknak!

Eseménynaptár

2028. Március
HKSzCsPSzV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512