Pályázati felhívás – Roma Nemzetiségi Támogatások (TAB)

2020.10.20.

Tisztelt Pályázó!

A Belügyminisztérium (a továbbiakban: „Támogató”) megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (a továbbiakban: „Lebonyolító”) nyílt pályázati kiírást (a továbbiakban: „Pályázati kiírás”) hirdet nyelvi környezetben megvalósuló nemzetiségi-, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasó táborok megvalósításának 2021. évi költségvetési támogatására.

A Pályázati kiírás célja a hazai roma nemzetiségi oktatásban részt vevő nappali tagozatos általános és középiskolai tanulók (6-18 éves korosztály) anyanyelvi, romani/beás nyelvismereteinek bővítése, a roma nemzetiségi népismeret részét képező, nyelvnemzettel kapcsolatos, történelmi, földrajzi, néprajzi zenei ismereteik fejlesztése, támogatása a roma nemzetiségi tartalmú kidolgozott tábori programmal rendelkező – anyanyelvi, nyelvoktató, hagyományőrző kulturális és hitéleti – nyári táborok, erdei iskolák  (a továbbiakban együttesen: táborok) megvalósítása révén.

A Pályázatot elektronikus úton szükséges benyújtani a Lebonyolító által használt Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer (a továbbiakban: „EPER”) felületén keresztül. (https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx)

A pályázatok benyújtására 2020. október 20. – 2020. november 20. (23:59 perc) között van lehetőség.

A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a palyazat@tef.gov.hu email címen keresztül.

A pályázat részletszabályait a pályázati dokumentáció tartalmazza.

Sikeres pályázást kívánunk!

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Letöltések:

ROMA-NEMZ-TAB-21 pályázati felhívás

Pályázati útmutató Roma Nemzetiségi Pályázatok 2021

Általános szerződési feltételek

Összeférhetetlenségi nyilatkozat

1. sz. melléklet Nyertes Pályázó nyilatkozata BMKF0921

2. sz. melléklet Nyilatkozat

3. sz. melléklet Nemzetiségi pályázatok-bovitett

4. sz. melléklet Antikorrupciós nyilatkozat

5. sz. melléklet Lemondó nyilatkozat

6. sz. melléklet Nyilatkozat

Eseménynaptár

2025. Június
HKSzCsPSzV
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512