Rászorulókból –támogatók: Barcson újabb 77 roma szerzett OKJ-s végzettséget a „Nő az esély programban”

2020.07.22.

Az EFOP-1.1.2-16-2016 „Nő az esély – képzés és foglalkoztatás” című projekt 2016. november 1-jén kezdődött és a hatályos támogatási szerződés szerint 2021. május 31-ig tart, országosan 205 telephelyen, 1026 fő célcsoporttag bevonásával.

Somogy és Zala megyében, a projektbe bevont 226 főből az elmúlt években már 149-en sikeresen vizsgáztak, most pedig újabb 77 fő kapta meg OKJ-s bizonyítványát Barcson. Az okleveleket Pájer László, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgató-helyettese adta át.

A projektbe bevontak közül 182 főnek ez az első munkahelye.

A most végzettek közül korábban 6 fő közfoglalkoztatott, 71 fő munkanélküli volt. Jelenleg valamennyien szociális intézményekben dolgoznak.

Az EFOP-1.1.2-16-2016 „Nő az esély – képzés és foglalkoztatás” című projektnek két prioritása van. Az egyik a foglalkoztatás, a másik a foglalkoztatásba ágyazott képzés. A foglalkoztatások szociális intézményekben történnek, két munkakörben:

  • gyermek- és ifjúsági felügyelő,
  • valamint szociális gondozó és ápoló.

A projektben megszerezhető végzettségek OKJ-s szintűek. Cél, hogy egyrészt a munkaerő-piaci hátrányokkal küzdő, alacsony iskolai végzettségű romákat (kiemelten roma nőket) – a foglalkoztatás keretében megszerzett tudással – segítsük az elhelyezkedésben. Másrészt pedig hosszú távon biztosítsuk munkájukat a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi, köznevelési szolgáltatásokat végző intézményekben.

2016-2020-ban – az EFOP-1.1.2 és EFOP-1.1.3 projektben – összesen 979 fő szerzett OKJ-s végzettséget, közülük jelenleg 929-en dolgoznak.

A TEF-képzéssel lehetőség nyílt a szociális ellátórendszerben meglévő szakmai hiátusok pótlására olyan roma identitású emberekkel, akik – a projekt, az intézményi vezetők és munkatársaik segítségével, támogatásával – szakemberekké váltak.

A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság arra törekszik, hogy a végzettséget szerzett roma nők a szociális intézményekben hosszú távon megtalálják számításukat és biztos megélhetésük legyen.

Eseménynaptár

2024. November
HKSzCsPSzV
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512