Szociális gondozó és ápoló képzés Baranya megyében

2021.07.20.

A TEF Dél-Dunántúli Igazgatósága a Baranya Megyei Kormányhivatal TOP-5.1.1-15-BA1-2016-00001 ”Megyei szintű foglalkoztatási megállapodások, foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések” program keretében 2020. november 10 – 2021. július 02. között bonyolította a Szociális gondozó és ápoló 1300 órás OKJ-s képzést.
Az elméleti óráknak a Pécs Bázis úti intézmény adott helyet, a gyakorlati képzés pedig kilenc helyszínen, Baranya megye szociális intézményeinek együttműködésével valósulhatott meg.
A résztvevők a hét hónapos képzés alatt egészségügyi, szociális, mentálhigiénés, pszichológiai ismereteket szereztek. A munkahelyi gyakorlatok során elsajátíthatták a gondozási-ápolási feladatokat, megismerték a tevékenységek adminisztrációját, az intézmények működését.

A COVID időszak alatt fokozott elővigyázatossággal kellett mind az elméleti, mind a gyakorlati oktatás feltételeit biztosítani, ami nem könnyítette meg sem az oktatók, sem az intézmények, sem a tanfolyami résztvevők dolgát.

A 19 fős induló létszámból a képzés során 1 fő maradt ki, így az OKJ-s vizsga 18 fő részvételével zajlott. A központi írásbeli vizsga dátuma 2021. július 07. volt, a gyakorlati vizsga 2021. július 13-án, a szóbeli vizsga pedig 2021. július 14-én volt.

A csoport a vizsgabizottság előtt bizonyította felkészültségét. Mind a 18 fő sikeresen, kiváló vizsgaátlaggal teljesítette az OKJ-s záróvizsga követelményeit, és megérdemelten vette át OKJ bizonyítványát.

Eseménynaptár

2023. December
HKSzCsPSzV
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512