Újabb sikeres felzárkózáspolitikai online szakmai fórumot szervezett a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

2020.12.07.

A Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkársága és a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság /TEF/ szervezésében valósult meg idén második alkalommal az EFOP-1.6.3-17 „Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan” elnevezésű projekt országos szakmai napja, 26 online bejelentkezett helyszínnel és 46 résztvevővel. A decemberben záruló projekt összegző rendezvényének célja az volt, hogy – a megyei szinten is túlmutatva – országos kitekintést kapjanak a szakemberek arról, hol tartanak, melyek az együttműködés eddigi tapasztalatai.

Pájer László, a TEF főigazgató-helyettese köszöntőjében elemezte a projekt 2017-es indulásától eltelt időszakot, kiemelve az országosan elért eredményeket. A projekt megvalósításának országos tapasztalatait Kiss Csilla, a BM Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság – Felzárkózási Fejlesztések Főosztályának munkatársa foglalta össze.

 A projekt által készült dokumentumok, a Szolgáltatási Út Térképek és a Megyei Esélyteremtő Paktumok értékelése következett Márton Zoltán, a TEF Helyi Esélyegyenlőségi Programok Osztálya vezetőjének előadásában. A Megyei Esélyteremtő Paktumok az úgynevezett „Szolgáltatási Út Térkép” által feltárt legmélyebb problémákra reflektálva tartalmazzák azokat a megoldásokat és összefogásokat, amelyek a Helyi Esélyegyenlőségi Programokon keresztül segítenek, akár a legalapvetőbb problémák és élethelyzetek megoldásában is.

A Szolgáltatási Út Térkép és a megyei stratégiai dokumentumok kapcsolódási lehetőségeire hívta fel a figyelmet Schweiglné Sipos Éva esélyegyenlőségi koordinátor.

A rendezvény zárásaként Pájer László főigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy a partneri együttműködések, a közös megvalósítások a sikeres felzárkózáspolitika alappillérei.

Eseménynaptár

2024. November
HKSzCsPSzV
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512