Zenével a vírushelyzet idején, avagy miként zajlik a „Mindenki szívében van egy dallam” c. pályázat megvalósítása (2. rész)

2021.03.12.

A „Mindenki szívében van egy dallam” című program keretében a pályázó településeken élő 6-16 év közötti gyermekeket és családjaikat vonják be a szakemberek a közösségi zenélésbe. Erre jelenleg csak kisebb csoportokban van lehetőség, de bízunk abban, hogy hamarosan olyan rendezvényeket tarthatnak, amelyek lehetővé teszik az igazi közösségi zenélést, hiszen a zene a társadalmi felzárkózás eszközeként is szolgál. 

A foglalkozások fejlesztik a gyermekek tanulási, koncentrációs és beilleszkedési képességét, s csökkentik az online oktatás idején jellemző elszigeteltség érzését.
A pályázat támogatói, példaképei – többek között Szalóki Ági előadóművész, dalszerző, Novák Péter színész, énekes, előadóművész, valamint Kökény Tamás, a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató verseny győztese – azt tervezik, hogy hamarosan személyesen is ellátogatnak egy-egy településre, s részt vesznek a foglalkozásokon.

A pályázat nyertesei közül újabb két szervezet, a Demecseri Fúvószenekari Egyesület és a Pro Musica Balassagyarmat Alapítvány programmegvalósítását szeretnénk bemutatni.  

Demecser – tehetséges fiatalok, közös zenélés

Demecser történetében a fúvószenének komoly tradíciója van. Ezt a hagyományt újítja meg a – Kiss Gyula Tibor vezetésével működő – Demecseri Fúvószenekari Egyesület, amelynek szervezésében a pályázat is megvalósul. A zenére, mint közvetítő eszközre tekintenek, amely a legőszintébben juttatja el az üzeneteket az emberek számára. A zenekar működtetésével az Egyesület – a zenei hagyományokra építve – az idősebbeket és fiatalokat egyaránt a kultúra befogadására ösztönzi.

A programot már októberben elindították, felmérték az igényeket, lehetőségeket. A közreműködő tanárok, szakemberek és önkéntes segítők elkészítették a forgatókönyvet, megszervezték a foglalkozások menetét, meghatározták mikéntjét, kidolgozták tematikáját. Hangszerenként, hangszercsoportonként történnek a foglalkozások: fafúvósok, rézfúvósok és ütősök.

4 hónap alatt sikerült eljutni olyan szintre, hogy már közös darabokat is tudnak játszani a fúvószenekari próbákon. A kezdőknek nagy segítséget jelent az a közösségi élmény, amikor példaképeikkel játszhatnak együtt. A fúvószenekar karácsonyi koncertjén, amelyet közönség nélkül rendeztek, de online bárki követhetett, már a legtehetségesebb gyerekek részt is vehettek!

A zenei program hozzájárul a helyi hagyományok őrzéséhez, a pályázatnak köszönhetően megvalósulhat a tehetséges fiatalok támogatása, fejlődésük elősegítése.

Balassagyarmat – a zene igazi közösségteremtő eszköz 

A Pro Musica Balassagyarmat Alapítvány legfontosabb célja, hogy megnyissa a fiatalok számára a zene csodálatos birodalmát. A Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola és a Pro Musica Balassagyarmat Alapítvány – Csábi István vezetésével – együtt dolgozik a művészeti nevelésért, a fiatalokért.

A pályázat megvalósítását a balassagyarmati kistérséghez tartozó Terény település plébániáján kezdték meg, mert fontosnak tartják a falvakban élő fiatalok részvételét a programban. Az Arttéka Egyesület segítségével több településről (Patak, Balassagyarmat, Cserháthaláp) szállítják a gyerekeket (felső tagozatosokat és középiskolásokat), akik a helyi fiatalokkal együtt alkotnak közösséget. Elsősorban keresztény könnyűzenei dalokat gyakorolnak heti rendszerességgel.

Hangszereik: gitár, ritmushangszerek és hegedű. Komoly szerepe van az éneklésnek. A program záró eseményeként szentségimádást, zenés dicsőítést, illetve fiatalok zenés miséjét szeretnék megszervezni Terényben és más településen is. A foglalkozások zenei megvalósítója Babicz Beáta gitártanár, aki elkötelezettje a zenén keresztül történő közösségteremtésnek. A szociális feladatokat, a kapcsolattartást Dávid Zsuzsanna képzőművész tanár, katolikus hitoktató, egyházi közösségszervező végzi. Az együtt zenélés mellett hosszú távon is szeretnének a fiatalok számára baráti, segítő közösséget kovácsolni, szabadidős programokat szervezni.

Eseménynaptár

2026. Szeptember
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512