Családi portaprogram

Döntés a 2023. évi „Családi Portaprogram – Szociális földprogram” elnevezésű pályázat vonatkozásában

Tisztelt Pályázók!
 
A 2023. évi „Családi Portaprogram – Szociális földprogram”  elnevezésű pályázat döntése meghozatalra került, amelynek eredménye az alábbi táblázatban található.
 
Gratulálunk a nyertes pályázóknak!
 
Sikeres megvalósítást kívánunk!

Döntési tábla


Családi Portaprogram – Szociális földprogram pályázati felhívás

Tisztelt Pályázó!

 

A Belügyminisztérium megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (továbbiakban: Lebonyolító szerv) nyílt pályázati felhívást hirdet a 2023. évi „Családi Portaprogram – Szociális földprogram” (CSPP-SZOC-FP-23) elnevezéssel a Pályázati felhívásban foglaltak megvalósításának támogatására.

 

A Pályázati felhívás szervezett keretek között támogatja a vidéken élő, hátrányos helyzetű családok, falvakba költöző rászoruló családok konyhakertjeinek megművelését, hozzájárul a kisállattartási gyakorlat megerősítéséhez, az önellátás alapjainak megszilárdításához.

 

A Pályázatot elektronikus úton kell benyújtani a Kezelő szerv által használt Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer („EPER”) felületén keresztül. (https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx)

 

A pályázat benyújtásának határideje:
2023. július 19. (23:59 perc).

 

A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a palyazat@tef.gov.hu email címen keresztül.

A pályázat részletszabályait a pályázati dokumentáció tartalmazza.

Letöltések:

CSPP-SzocFP_Felhívás

Nyilvánosság biztosításához hivatalos grafikai logók letöltése

Ütemterv

Osszeferhetetlensegi-nyilatkozat-1

Kedvezményezettekel_kötendő_Együttműködési_Megállapodás_minta

Módszertani_melléklet_co-creation_-_közös_alkotás_CSPP

Jelenléti_ív_MINTA

Ingyenes_földhasználati_megállapodás

Árajánlat-sablon_CSPP_2023

Egyuttmukodesi_megallapodas_minta_helyi_szervezettel

CSPP-2023_Fotodokumentacio_minta

Földhasználati_megállapodás_minta

CSPP-2023_Átadás-átvételi_jegyzék

Útmutató_CSPP-Szocfp-23

bio-_ökológiai_gazdálkodás_Módszertani_melléklet

Általános_Szerződési_Feltételek_CSPP-23

Sikeres pályázást kívánunk!

 

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

 

 

 

 

 

Módosult a CSPP-SZOC-FP-22 kódú, „Családi Portaprogram – Szociális földprogram megvalósításának támogatására” meghirdetett pályázat Pályázati Útmutatója

 

Tisztelt támogatásban részesülő Szervezetek!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a CSPP-SZOC-FP-22 kódú, „Családi Portaprogram – Szociális földprogram megvalósításának támogatására” meghirdetett pályázat Pályázati Útmutatója módosításra került.

A módosításban foglaltak szerint változott a támogatási összeg folyósítására, rendelkezésre bocsájtására vonatkozó szabály.

 

Üdvözlettel:

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Módosított pályázati útmutató

 

 

Döntés a 2022. évi „Családi Portaprogram – Szociális földprogram” elnevezésű pályázat vonatkozásában

Tisztelt Pályázók!

A 2022. évi „Családi Portaprogram – Szociális földprogram” megvalósítására kiírt pályázat döntése meghozatalra került, melynek eredménye az alábbi táblázatban található.

Gratulálunk a nyertes pályázóknak!

Sikeres megvalósítást kívánunk!

Döntési táblázat


Módosul a Családi Portaprogram – Szociális földprogram (CSPP-SZOC-FP-22) pályázatok benyújtási határideje

Tisztelt Pályázók!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2022. évi „Családi Portaprogram – Szociális földprogram” (CSPP-SZOC-FP-22) elnevezésű pályázati felhívás benyújtásának határideje meghosszabbításra kerül.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2022. április 29. (23:59 perc).

Letöltések:

Útmutató

Felhívás

Sikeres pályázást kívánunk!

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság


 

Pályázati felhívás

Tisztelt Pályázó!

 

A Belügyminisztérium megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (továbbiakban: Kezelő szerv) nyílt pályázati felhívást hirdet a 2022. évi „Családi Portaprogram – Szociális földprogram” (CSPP-SZOC-FP-22) elnevezéssel a Pályázati felhívásban foglaltak megvalósításának támogatására.

 

A Pályázati felhívás szervezett keretek között támogatja a vidéken élő, hátrányos helyzetű családok, falvakba költöző rászoruló családok konyhakertjeinek megművelését, hozzájárul a kisállattartási gyakorlat megerősítéséhez, az önellátás alapjainak megszilárdításához.

 

A Pályázatot elektronikus úton kell benyújtani a Kezelő szerv által használt Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer („EPER”) felületén keresztül. (https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx)

 

A pályázat benyújtásának határideje:
2022. március 25 – 2022. április 25. (23:59 perc).

 

A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a palyazat@tef.gov.hu email címen keresztül.

A pályázat részletszabályait a pályázati dokumentáció tartalmazza.

Letöltések:

Módszertani melléklet_családi portaprogram-szociális földprogram

Összeférhetetlenségi-nyilatkozat

Pályázati felhívás CSPP-SZOC-FP-22.

Pályázati Útmutató CSPP-SZOC-FP-22

Együttműködési Megállapodás MINTA

Ingyenes földhasználati megállapodás

Általános Szerződési Feltételek-CSPP

Lemondó nyilatkozat

CSPP-2022 Fotódokumentáció minta

 

Sikeres pályázást kívánunk!

 

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság


 

Családi portaprogram

Családi portaprogram

Családi Portaprogram – Szociális földprogram pályázati felhívás

2020.10.15.

Tisztelt Pályázók!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2021. évi „Családi Portaprogram – Szociális földprogram” (CSPP-SZOC-FP-21) elnevezésű pályázati felhívás benyújtásának határidejét a Támogató Belügyminisztérium a járványhelyzetre tekintettel 2020. november 20-ig meghosszabbítja.

A pályázat benyújtásának határideje:

  1. október 15 – 2020. november 20. (23:59 perc).

Sikeres pályázást kívánunk!

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Letöltések:

Családi Portaprogram – Szociális Földprogram módosított felhívás
Családi Portaprogram – Szociális Földprogram módosított pályázati útmutató

Tisztelt Pályázó!

Belügyminisztérium (a továbbiakban: „Támogató” vagy „BM”) megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (a továbbiakban: „Lebonyolító”) nyílt pályázati felhívást hirdet a 2021. évi „Családi Portaprogram – Szociális földprogram” (CSPP-SZOC-FP-21) elnevezéssel (a továbbiakban: „Pályázati felhívás” vagy „Családi Portaprogram”) a Pályázati felhívásban foglaltak megvalósításának támogatására.

A Pályázati felhívás szervezett keretek között támogatja a vidéken élő, hátrányos helyzetű családok, falvakba költöző rászoruló családok (a továbbiakban: „Kedvezményezett családok”) konyhakertjeinek megművelését, hozzájárul a kisállattartási gyakorlat megerősítéséhez, az önellátás alapjainak megszilárdításához.

A Pályázatot elektronikus úton kell benyújtani a Lebonyolító által használt Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer (a továbbiakban: „EPER”) felületén keresztül. (https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx)

A pályázat benyújtásának határideje:
2020. október 15 – 2020. november 16. (23:59 perc).

A Pályázati felhívással kapcsolatos további információkat a Főigazgatóság Támogatásirányítási Főosztálya biztosítja a palyazat@tef.gov.hu email címen keresztül.

A pályázat részletszabályait a pályázati dokumentáció tartalmazza.

Sikeres pályázást kívánunk!

Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Letöltések:

Családi Portaprogram – Szociális földprogram pályázati felhívás
CSPP-SZOC-FP-21

Családi portaprogram pályázati útmutató
Összeférhetetlenségi nyilatkozat
1. sz. melléklet Nyertes Pályázó nyilatkozata
2. sz. melléklet Nyilatkozat 2
4. sz. melléklet Antikorrupciós nyilatkozat

A Családi Portaprogram- Szociális földprogram pályázat döntési listája

2021.01.26.

Tisztelt Pályázó!

A Belügyminisztérium megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság nyílt pályázatot hirdetett a 2021. évi „Családi Portaprogram – Szociális földprogram” elnevezésű pályázati felhívásban foglaltak megvalósításának támogatására. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos döntési listát a mellékelt táblázat tartalmazza.

 

Letöltések:

Eseménynaptár

2025. Június
HKSzCsPSzV
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512