Projektek

Kiemelt és standard projektjeink

A felzárkózásra és esélyteremtés elősegítésére alkalmazható fogalmak közül a legerőteljesebb hatás a komplexitás szóval értelmezhető. Ez  megközelíthető az egyén és a közösség, de értelmezhető a támogató szervezet oldaláról is.
A projektek összessége mindenben ennek a rendező elvnek igyekszik megfelelni, akár a képzettségek megszerzésének egymásra épülését, akár a korosztályi megfelelőséget, a lakhatási körülmények javítását vagy a szolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetőségét vizsgáljuk.

EFOP-3.7.1-17-2017-00001 Aktívan a tudásért

Zárótanulmány letöltése

Kedvezményezett neve: Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság
Projekt címe: Aktívan a tudásért
A támogatás összege: 6,9 Mrd Ft
Támogatás mértéke: 100%

A projekt célja:

Az Aktívan a tudásért című, EFOP-3.7.1-17-2017-00001 számú, kiemelt projekt célja a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű, 16-60 év közötti, alacsony iskolai végzettségű vagy iskolai végzettséggel nem rendelkező személyek társadalmi helyzetének, foglalkoztathatóságának javítása képzések és munkakipróbálások révén az ország kevésbé fejlett régióiban.

Megvalósítási időszak: 2017. április 1. – 2023. november 30.

A megvalósítás időszakában a célcsoport tagjai számára a felmerülő igények és a célcsoporttagok projektbe vonásakor (toborzásakor) készített kompetenciatesztjei alapján a következő kompetenciákat fejlesztő képzéseket tudjuk biztosítani:

  • Alapkompetenciák fejlesztése I. szint (300 órában)
  • Alapkompetenciák fejlesztése II. szint (300 órában)
  • Alapkompetenciák fejlesztése III. szint (300 órában)
  • Munkaerő piacra felkészítő kompetencia-fejlesztő program (120 órában)
  • Munkaerő piacra felkészítő kompetencia-fejlesztő program távoktatással (120 órában)
  • Digitális kompetencia-fejlesztő program (150 órában)
  • Digitális kompetencia-fejlesztő program távoktatással (150 órában)
  • Háztartási gazdálkodás-, pénzügyi kompetenciák/tudatosság fejlesztése program (150 órában)
  • Háztartási gazdálkodás-, pénzügyi kompetenciák/tudatosság fejlesztése program távoktatással (150 órában)

A kompetencia-fejlesztő képzések után lehetőség adódik azoknak, akik nem rendelkeznek általános iskolai végzettséggel, az osztályozó vizsgára felkészítő tanfolyamon való részvételre:

  • 6-7-8.osztályos felzárkóztató program (1090 órában)
  • 7-8. osztályos felzárkóztató program (690 órában)
  • 5-6.osztályos felzárkóztató program (670 órában)
  • 7-8. osztályos felzárkóztató képzés (650 órában)
  • osztályos felzárkóztató képzés (400 órában)
  • osztályos felzárkóztató képzés (400 órában)
  • osztályos felzárkóztató képzés (400 órában)
  • osztályos felzárkóztató képzés (400 órában)

Azok számára, akiknek megvan az általános iskolai végzettsége, a következő szakmai alapozó képzéseket kínáljuk, melyben a munkatapasztalat, a munkakipróbálás lehetősége is benne van. Így a képzésbe vont célcsoporttagnak megalapozottabb döntési lehetőséget tudunk biztosítani arra, hogy eldöntse, a képzést követően ebben a szakmában kíván-e  tovább dolgozni és tanulni (megszerezve akár az OKJ-s bizonyítványt is), vagy másik területen próbálja ki magát.

  • Szociális gondozók segítője (320 órában)
  • Kiskerti növénytermesztő (240 órában)
  • Betanított takarító (240 órában)
  • Betanított kőműves (240 órában)
  • Betanított festő-mázoló (220 órában)
  • Hőszigetelő segéd (352 órában)
  • Betanított kötöttáru – varró szalagmunkás
  • Szerelt burkolatépítő, fémszerkezet- gyártó (320 órában)
  • Szerelt burkolatépítő, fémszerkezet-összeállító (360 órában)
  • Település karbantartó (330 órában)
  • Textiltermék-összeállító (idegen nyelvvel és felnőttképzést kiegészítő tevékenységgel 400+40+40 óra)
  • Kiskert művelő
  • Családellátó
  • Sütőipari és gyorspékségi munkás

A képzésbe vont személyek a képzés ideje alatt megélhetési támogatásban részesülnek a 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról rendelkezései alapján.

A projekt eredményei:

 

A projekt mintegy 15 ezer embernek nyújtott képzési, és így továbblépési lehetőséget az eltelt hét év során.

 

Programba bevont személyek (toborzás) száma:             Célérték: 29.517 fő   Eredmény: 31.613 fő
Képzésbe bevont személyek száma:                                 Célérték: 14.676 fő   Eredmény: 20.297 fő
A képzést sikeresen elvégző személyek száma:              Célérték: 12.220 fő   Eredmény: 17.873 fő
Munkagyakorlaton résztvevő személyek száma:              Célérték:   1.561 fő   Eredmény:   4.810 fő

 

A program elhagyásának időpontjában képesítést szerző résztvevők:             Eredmény: 15.305 fő

 

Projekt azonosítószáma: EFOP-3.7.1-17-2017-00001

EFOP-1.1.2-16-2016-00001 Nő az esély

Zárótanulmány letöltése

Kedvezményezett neve: Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság
Projekt címe: Nő az esély – képzés és foglalkoztatás
Projekt azonosítószáma: EFOP-1.1.2-16-2016-00001

Támogatás összege: 8 620 286 516 Ft
Támogatás mértéke: 100% vissza nem térítendő támogatás

 

A befejezés dátuma: 2023. május 31.

 

A projekt célja:
Segítséget nyújtani azoknak a munkanélküli roma embereknek, akik társadalmi előítélettel és munkaerő-piaci diszkriminációval néznek szembe.

 

A Pályázati Felhívás alapján az EFOP-1.1.2 projekt képzést és foglalkoztatást biztosított, de képzést nem csak az EFOP-1.1.2 projektben, hanem az önkormányzatok, egyházak és civil szervezetek által az EFOP-1.1.3 projektben foglalkoztatott célcsoport részére is.

A Nő az esély – képzés és foglalkoztatás elnevezésű kiemelt projektnek két prioritása van. Az egyik a hosszú távú foglalkoztatás, a másik a foglalkoztatásba ágyazott képzés. A projektben két munkakörben történt a képzés: gyermek- és ifjúsági felügyelő, valamint szociális gondozó és ápoló. A képzés során a célcsoporttagok OKJ szintű szociális gondozó és ápoló, valamint gyermek- és ifjúság felügyelő végzettséghez juthattak. Összesen 1134 fő szerzett valamely képzéssel OKJ minősítésű bizonyítványt.

 

A projektben nem csak képesítést szerezhettek a résztvevők, hanem hosszú távú munkalehetőséget is kaptak. A projekt zárása napján 840 fő rendelkezett határozatlan idejű munkaszerződéssel. Ezen túlmenően mintát mutatnak a helyi közösségük és a családjuk számára, így csökkenthető a marginalizálódás jelensége. A családok életébe bekerült a rendszeresség, a stabil munkahely adta anyagi biztonság és a társadalmi megbecsültség. A kirekesztettséggel veszélyeztetett emberek számára az igazi és minőségi támogatás a munka világába történő integráció szakképesítéssel karöltve.

 

A projekt elért eredményei:

Mutató neve Mutató típusa Célérték Mutató aktuális értéke Mutató elérésének céldátuma
Támogatott foglalkoztatásban résztvevő személyek száma Műszaki szakmai eredmény 977 1109 2023.05.31.
A képzésben résztvevő személyek száma Műszaki szakmai eredmény 1077 1428 2023.05.31.
A képzést sikeresen befejező személyek száma Műszaki szakmai eredmény 955 1220 2023.05.31.
A munkaerőpiaci integráló programokba bevont hátrányos helyzetű személyek száma Indikátor 1077 1829 2023.05.31.
A program elhagyását követően a munkaerőpiacra, vagy munkaerő-piaci programba belépők száma Indikátor 955 1063 2023.05.31.
Migránsok, külföldi hátterű személyek, kisebbségek Indikátor 977 1829 2023.05.31.

 

Projektben lebonyolított képzések programjai:

Szociális gondozó és ápoló
Gyermek-és ifjúsági felügyelő

Az EFOP-1.1.3 projekt kedvezményezetteinek számára biztosított képzés programja:

Konfliktuskezelés

EFOP-1.3.2-16-2016-00001 Felzárkózási mentorhálózat fejlesztése című kiemelt projekt

 

EFOP132_Zárótanulmány letöltése

Kedvezményezett neve: Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság
Projekt címe: Felzárkózási mentorhálózat fejlesztése
Támogatás összege: 2,58 Mrd Ft
Támogatás mértéke: 100%

A projekt célja:
A résztvevők foglalkoztatási, illetve munkaerőpiaci integráló programokba segítése, azokban történő stabil benntartása és az eredményes befejezés elősegítése.

Megvalósítási időszak: 2017. május 1. – 2023. március 31.
Projekt azonosítószáma: EFOP-1.3.2-16-2016-00001

A projekt tevékenysége:

Az EFOP 1.3.2-16-2016-00001 azonosítószámú, Felzárkózási mentorhálózat fejlesztése című projekt célja a munkaerőpiacról tartósan kiszorult hátrányos helyzetű személyek munkaerőpiaci, képzési vagy segítő programba való belépésének támogatása mentorálás segítségével. A projekt eredményeként képessé válnak a halmozottan hátrányos helyzetű emberek (kiemelten a roma célcsoport tagjai) a nyílt munkaerőpiacra átvezető, aktív munkaerőpiaci, képzési vagy segítő programokba történő belépésre az egyénre szabott tanácsadás és támogatás segítségével.

A projekt fő tevékenysége a mentorálási folyamat, melynek célja, hogy a mentoráltak későbbi foglalkoztatási esélyeit növelje, körükben a szegénység mértékét és elterjedtségét csökkentse, illetve oldja a lelki egészségért működő ellátórendszerek elérési nehézségeiből adódó hiányokat. A specifikus cél keretében folytatott célzott, komplex programok eredményeképp javul a résztvevők foglalkoztathatósági szintje.

A specifikus cél keretében folytatott célzott, komplex programok eredményeképpen javul a résztvevők mentális, pszicho-szociális állapota, bővül a munkaerőpiaci lehetőségekről való tudásuk és ezáltal foglalkoztathatósági szintjük.

A projekt 2022 év végéig több mint 66.000 hátrányos helyzetű, kedvezőtlen adottságú területen élő, aktív korú, a munka világából kiszorult személyt ért el, közülük 10.500 főt mentorálási folyamatban részesített annak érdekében, hogy a tanulás világából több éve kiszorult személyek felkészültebben térhessenek vissza akár az iskolapadba, akár az elsődleges munkaerőpiacra. A célcsoport tagjaival közel 100 fő mentor foglalkozik, akiknek a munkáját 10 mentorkoordinátor támogatja.

2200 hátrányos helyzetű személynek a projekt iskolapadba visszatérést megkönnyítő tanulástechnikai tréninget is szervezett. A tréning nagyban segíti a résztvevőket abban, hogy ne essenek ki a választott képzésből még a tanfolyam elején.

A tanulástechnikai tréninget követően eddig legtöbben a következő képzésekbe kerültek: Személy- és vagyonőr, szociális gondozó és ápoló, intézményi takarító, virágkötő, bio- és kisnövény termesztő, targoncavezető, családellátó, kézápoló és műkörömépítő, száraztészta készítő, gyártósori összeszerelő, park gondozó, kiskerti növénytermesztő, óvodai dajka, bolti eladó. A munkaerőpiaci képzések után mentoráltjaink a leggyakrabban a következő szektorokban helyezkedtek el: építőipar, magánvállalkozás, élelmiszeripar, zöldség és gyümölcs feldolgozó üzem, szociális ágazat. A visszajelzések alapján a tanulástechnikai tréning csökkentette a munkaerőpiaci programból történő lemorzsolódás esélyét, javította a résztvevők kommunikációs képességeit.

A projekt 2022 év végéig több mint 196 tájékoztató workshopot tartott országszerte, ezen események többnyire info-workshopok, melyre meghívást kapott többek között az Aktívan a tudásért program annak érdekében, hogy a Felzárkózási mentorhálózat fejlesztése program mellett a célcsoport számára bemutatkozzon, valamint a megyei Kormányhivatalok Foglalkoztatási Osztályának munkatársai, akik az induló és zajló munkaerőpiaci programok ismertetésével segítik a célcsoport foglalkoztatásba vonását. Ezen kívül motivációs, bűnmegelőzési, illetve a stigmatizációról, előítéletről szóló workshopok is lezajlottak országszerte. A workshopokon mindig nagy érdeklődés övezte a különböző képzési lehetőségek ismertetését.

 

 

 

EFOP-1.4.1-15-2016-00001 Integrált gyermekprogramok támogatása

Kedvezményezett neve: Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság
Projekt címe: Integrált gyermekprogramok támogatása
Támogatás összege: 4 523 479 067 Ft
Támogatás mértéke: 100%

A projekt célja:
A gyerekesély programok hosszú távú célja – a 25 éves, generációs tervezésű „Legyen Jobb a Gyermekeknek” Nemzeti Stratégia, és a 10 évre tervezett Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia I. II. prioritásaival összhangban -, a hátrányos helyzetű gyerekek életesélyei növekedjenek, közelítsenek az elfogadható átlaghoz, törjön meg a gyerekszegénység generációs átöröklődésének rossz folyamata, figyelemmel a gyerekek mindenekfelett álló érdekére.

Konzorciumvezető: Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF)
Konzorcium tagok: Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont (MTA TK), Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ)

Megvalósítási időszak: 2016. április 1- 2023. szeptember 30. (90 hónap)
Projekt azonosítószáma: EFOP-1.4.1-15-2016-00001

Zárókötet letöltése

EFOP-1.6.1-VEKOP-16-00001 Felzárkózási együttműködések támogatása

Kedvezményezett neve: Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság

Projekt címe: Felzárkózási együttműködések támogatása

Megvalósítási időszak: 2016.11.01-2023.12.31

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.1-VEKOP-16-2016-00001

Támogatás összege: 3 105 763 151 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Kiadvány letöltése

A projekt célja: A kiemelt projekt célja, hogy hozzájáruljon a szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő, hátrányos helyzetű közösségek társadalmi felzárkózásához és az oktatási, szociális, gazdasági, munkaerő-piaci, egészségi-egészségfejlesztési integráció elősegítéséhez, valamint a vidéki településeken tapasztalható, elvándorlással és elnéptelenedéssel összeköthető, kedvezőtlen gazdasági, társadalmi és demográfiai folyamatok megállításához és megfordításához.

A kiemelt projekt fő feladata a standard projektjek segítése. A kiemelt program biztosítja a periférikus élethelyzetek felszámolását segítő komplex programok országos szinten egységes központi koordinációját, szakmai támogatását, illetve nyomon követését.

EFOP 1.6.2. Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal (ESZA)

EFOP 2.4.1 Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal (ERFA)

95 település kötött támogatási szerződést a komplex programok (EFOP-1.6.2 és EFOP-2.4.1) végrehajtására. Szám szerint 31 db Borsod-Abaúj-Zemplén, 22 db Szabolcs-Szatmár-Bereg, 8 db Somogy, 6 db Hajdú-Bihar, 6 db Heves, 4 db Baranya, 5 db Jász-Nagykun-Szolnok, 3 db Nógrád, 2 db Békés, 2 db Tolna,1 db Bács, 1 db Csongrád-Csanád, 1 db Győr-Moson-Sopron, 1 db Vas megyéből.

Együttműködési megállapodásokat következő programokkal kötött a kiemelt projekt: TOP 4.3.1, 5.2.1, 6.7.1, 6.9.1, VEKOP 6.2.1, 6.2.2, valamint a VEKOP-7.1.4. Az együttműködés tartalmaz szakmai felkészítést, a szociális munkások képzését, tudásmegosztást, szakmai programokat, valamint az egységes felzárkózási módszertan és eszközrendszer elterjesztését és a tapasztalatok megosztását.

Jelenléten alapuló szakmai támogatás (projekttechnikai ismeretek, tartalmi-módszertani segítés, képzés a telepi szociális munkát végzők számára):

A képzés célcsoportja: minden jelenléti szociális munkás munkakörben foglalkoztatott projektmunkatárs, akik részt vesznek EFOP-1.6.2-es, TOP-5.2.1-es, TOP-6.9.1-es, VEKOP-6.2.1-es, VEKOP-6.2.2, VEKOP-7.1.4- es projektek megvalósításában és érvényes munkaszerződéssel rendelkeznek.

A képzés célja, hogy a résztvevők megismerjék a szegregált környezetben, mélyszegénységben élő egyének, családok és kisközösségek speciális élethelyzetét és a szegregátumokra és települések egészére vonatkozó széles spektrumú szolgáltatások eszköztárát. A képzés lehetőséget biztosít és épít a résztvevők közti tudásátadásra és tapasztalatcserére is, továbbá gyakorlati segítséget nyújt a projektekben vállalt tevékenységek sikeres megvalósíthatóságához.

A képzés módszertana: frontális tudásátadás, kis- és nagycsoportos munka, saját élményű gyakorlatok, tereplátogatás.

A képzés időtartama: 30 óra, amely 4 héten belül, 4 nap alatt kerül lebonyolításra.

Eddig 64 szociális munkás képzésen, 1140 embert képzése zajlott, 205 településről.

Roma nők aktív szerepvállalásának erősítése; közösségépítés: a projekt kiemelt hangsúlyt helyez a hátrányos helyzetben lévő, gyakran szegregátumokban élő roma és nem roma származású személyek, kiemelten a nők aktív társadalmi szerepvállalásának és közéleti, kulturális együttműködésük ösztönzésére, erősítésére. A támogatás egyik eszköze a roma női civilszervezetek, egyesületek, alapítványok alapításának és fenntartásának elősegítése szakmai rendezvények szervezésével, az alapításnál felmerülő jogi tanácsadással, illetve folyamatos mentorálással, működésük nyomon követésével, illetve az egyes civilszervezetek közötti kapcsolatok kiépítésével. Ennek keretében a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság, valamint a kiemelt projekt az ország különböző térségeiben, összesen már 50 roma női informális szervezettel kötött együttműködési megállapodást, valamint a TEF és a kiemelt projekt aktív szerepet vállalt és szakmai támogatást nyújtott 22 formális szervezet generálásában, alapításában.

Jó gyakorlatok minősítése, gyűjtése: A jó gyakorlatok, online működő, tárházának célja, hogy követendő példák egy felületen való összegyűjtési révén könnyebben megoszthatóak, továbbadhatóak legyenek, valamint segítséget nyújthassanak más hasonló programok működéséhez. A jó gyakorlatok összegyűjtése, szakmai minősítése, majd nyilvánossá tétele segítséget nyújthat a tervezési folyamatoktól kezdve a megvalósításig. A jó gyakorlatok tárháza lehetőséget és esélyt teremt, hogy a megvalósítók bemutathassák problémaközpontú megoldásaikat, hogy megvalósult tevékenységeik, szolgáltatásaik milyen értékesek, hatékonyak, eredményeik pedig mérhetőek, miközben elérhető célokra és kimenetekre fókuszálnak. Projektzárásig minimum 250 db minősített jó gyakorlat összegyűjtését vállalta a kiemelt projekt, amelyek a következő felületen elérhetők regisztráció után: https://felzarkozas.tef.gov.hu/page.php

Vadtelepek felszámolásának előkészítése:
A fő cél egy olyan társadalmi és területi esélyteremtési módszertan megvalósítása, amely középpontjában a vidéki Magyarország külterületi közösségeinek támogatása áll olyan településeken, ahol a külterületi lét egyenlőtlenségi szakadékot jelent. A vadtelepek beazonosítása, majd későbbi felszámolása, olyan komplex esélyteremtő program, amely egy települési önkormányzattal közösen – megfelelő előkészítő időszak után – interdiszciplináris fejlesztő munka nyomán pilot programként valósul meg Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Csokvaomány település – Tólápa nevű külterületén. A kiemelt projekt a ,,vadtelep”-ként minősíthető községi tér  felszámolását klasszikus, a szociális munkához kapcsolható fejlesztési eszközökkel, tevékenységekkel indította el A pilot munka fő eredménye az, hogy olyan települési esélyteremtési irányt jelöl ki, amely új erőforrásokat, jó gyakorlatot jelent a felzárkózáspolitika megvalósítása során. A településfejlesztési irányvonalak kialakítását, azt hogy Csokvaomány szerves és kiegyensúlyozott, a helyi és idelátogatók igényeire alapozott fejlesztést vigyen végbe, két lakossági fórum és négy Jövőműhely segítette.
 
A kiemelt projekt mindezeken túl olyan módszertant alakított ki, amely a család-és közösségmenedzsment tevékenységekkel támogatta az egyéni és közösségi fejlesztéseket.  Ennek a munkának része egyrészt egy önkormányzati támogatás, szervezeti fejlesztés (választ kapunk arra, hogy az ilyen külterülettel rendelkező települések milyen stratégiát alkalmazzanak az adott településrész élethelyzetének javítására); másrészt olyan családi, közösségi szociális munkát végzünk, amelyek segítségével alkalmassá tesszük a számos – lakhatási, szociális és egyéb – hátránnyal rendelkező családok tagjait, hogy be tudjanak kapcsolódni a település és a közösség életébe integrált területen.
 
Az eddig zajló és azt folytatandó csokvaományi humánfejlesztést kiegészítve az EFOP-1.6.1-VEKOP-16-2016-00001 kiemelt program költségkeretének növelésével és az önkormányzat konzorciumi partnerként történő beemelésével a lakhatást elősegítő infrastrukturális beruházás is elindult 2022 augusztusában. 5 új ingatlan építését valamint 9 ingatlan vásárlását és felújítását/átalakítását végeztük el integrált területen, ezzel lehetővé téve a külterületen élő 15 család kiköltözését a vadtelepről. 
 

Felzárkózási témában hatáskutatások, felmérések elvégzése: A települési felzárkózási programok hatásmérése, települési polgármesterek, szociális munkások, nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint a felzárkózási programok klienseinek/kedvezményezetteinek részvételével. A felmérések segítségével egy hatásmutató rendszer kialakítása a cél, amely jól használható a települési felzárkózási programok előrehaladásának méréséhez.

 

1EFOP-1.6.2-16-2017 Projektekre vonatkozó beszámoló/adatok:

Dél-Alföldi Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóság

Kedvezményezett: Baks Községi Önkormányzat, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00051

Projekt címe: Folytassuk a jövőért együtt!

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 199.994.874 Ft

Támogatás mértéke (%-ban):100%

Projekt befejezési dátuma (tervezett befejezési dátum, megvalósítás alatt lévő projekt esetében): 2021.09.28.

A projekt célja: A Mária telepen élők életminőségének javítása szabadidős programokkal szakmát adó képzésekkel és elhelyezkedési tanácsadással.

Kedvezményezett: Katymár Községi Önkormányzat, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00095

Projekt címe: Felzárkózó Katymár

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 95.749.733 Ft

Támogatás mértéke (%-ban):100 %

Projekt befejezési dátuma (tervezett befejezési dátum, megvalósítás alatt lévő projekt esetében): 2022.01.29.

A projekt célja: Javítani a szegregátumban élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, a területen élő személyeket a társadalmi felzárkózást segítő programokba bevonása. Cél, hogy növekedjen a területen élők közül a foglalkoztatásba kerülők száma, javuljon az egészségi állapotuk, csökkenjen a szenvedélybetegek aránya, valamint javuljanak a programba bevont iskoláskorú gyermekek/fiatalok iskolai előrehaladási esélyei, tanulmányi eredményei és szabadidő eltöltési lehetőségei.

Kedvezményezett: Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: VEKOP-7.1.4-16-2017-00002

Projekt címe: Új esély

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 79.922.030 Ft

Támogatás mértéke (%-ban):100 %

Projekt befejezési dátuma (tervezett befejezési dátum, megvalósítás alatt lévő projekt esetében): 2020.10.12.

A projekt célja: A helyi hátrányos helyzetű családok életében pozitív változások elérése a komplex beavatkozásnak köszönhetően. A beavatkozás részei a szociális, közösségi, korai fejlesztési, oktatási, egészségügyi, a drog használat visszaszorítását célzó programok, valamint képzéshez, munkatapasztalat-szerzéshez, foglalkoztatáshoz kapcsolódó tevékenységek és akkreditált OKJ-s képzések megvalósítása.

Észak-Magyarországi Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóság

Kedvezményezett: Korlát Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00024

Projekt címe:   Szegregátumban élők helyzetének komplex kezelése Korlát községben

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 104.364.945 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2021.04.01.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Hejőszalonta Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00026

Projekt címe:   Komplex telepprogram Hejőszalontán

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 163.366.419 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2022.04.15.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00029

Projekt címe:   Szegregált élethelyzetek felszámolása Aszaló községben

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 199.675.526 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2022.04.30.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Aszaló Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00030

Projekt címe:   Borsodbóta község szegregált élethelyzetének javítása

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 199.999.277 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2021.06.30.

A projekt célja: A konstrukció célja a szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Farkaslyuk Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00045

Projekt címe:   Szegregátumban élők helyzetének javítása Farkaslyuk községben

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 195.725.707 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2022.02.28.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Vizsoly Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00047

Projekt címe:   Szegregált élethelyzetek felszámolása Vizsolyban

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 198.860.512 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2021.04.30.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Fulókércs Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00049

Projekt címe:   Fulókércs felzárkózik – Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 190.245.461 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2023.08.31.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Rakacaszend Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00055

Projekt címe:   Szegregált élethelyzetek felszámolása Rakacaszenden komplex programokkal

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 178.177.873 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2021.08.31.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Felsődobsza Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00057

Projekt címe:   Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal Felsődobsza településen

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 186.815.778 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2022.03.06.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Kázsmárk Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00058

Projekt címe:   Szegregált élethelyzetek felszámolása Kázsmárk településen

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 197.456.638 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2022.02.28.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Rakaca Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00059

Projekt címe:   Szegregált élethelyzetek felszámolása Rakacán komplex programokkal

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 199.665.082 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2022.12.31.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Fáj Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00060

Projekt címe:   Fejlesztés Fájban – Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 191 510 294 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2023.07.31.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Baktakék Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00061

Projekt címe:   Szegregált élethelyzetek felszámolása Baktakéken komplex programokkal

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 180.000.000 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2022.02.28.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Alsóvadász Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00062

Projekt címe:   Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal Alsóvadász településen

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 197.740.827 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2023.08.31.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Olaszliszka Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00064

Projekt címe:   Szegregált élethelyzetek felszámolása Olaszliszkán

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 200.000.000 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2022.05.31.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Vilmány Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00065

Projekt címe:   Vilmány község szegregátumában élők helyzetének javítása

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 197.467.820 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2023.08.31.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Köröm Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00066

Projekt címe:   Komplex telep-program Köröm községben II. ütem

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 199.725.899 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2021.12.31.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Szendrőlád Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00074

Projekt címe:   Szegregált lakókörnyezetben élők felzárkóztatása Szendrőlád községben

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 189.420.260 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2022.05.13.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Lak Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00077

Projekt címe:   Szegregált élethelyzetek felszámolása Lakon Komplex Programokkal

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 120.000.000 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2022.02.28

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Tiszakarád Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00084

Projekt címe:   Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal Tiszakarád településen

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 199.038.370 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2022.08.29.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00086

Projekt címe:   Felsőgagy felzárkózik- Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal (ESZA)

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 119.944.690 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2021.08.29. (módosítás alatt) az új dátum 2021.12.20. lesz.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Felsőgagy Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00108

Projekt címe:   Szegregált élethelyzetek felszámolása Hernádpetriben komplex programokkal

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 179.926.201 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2022.03.31.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Kedvezményezett: Járdánháza Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-000133

Projekt címe:   Szegregált élethelyzetek felszámolása Járdánházán

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 187.003.300 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2022.05.14.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Cél, hogy javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése, növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, foglalkoztatás elősegítése Jelenléten alapuló folyamatos szociális munka biztosítása.

Dél- Dunántúli Társadalmi és Esélyteremtési Igazgatóság

Kedvezményezett: Kisvaszar Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP 1.6.2-16-2017-00014

Projekt címe: „Veletek- Értetek”

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 176.064.456 Ft

Támogatás mértéke (%-ban): 100%

Tervezett befejezési dátum: 2021. június 30.

A program célja:

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkóztatása. A projekt közvetlen célcsoportja a szegregátumban élő 90 fő, akik vonatkozásában egyén fejlesztési terv készül. A fejlesztési tervek meghatározzák azokat a fő irányvonalakat egyénre és családra vetítve, melyek mentén a fejlesztés, a társadalmi felzárkózás elindulhat, megvalósulhat. A kialakult társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése érdekében komplex, szakemberek bevonásával zajló, összehangolt és folyamattámogatással kísért szakmapolitikai beavatkozásokra kerül sor a településen.

Kedvezményezett: Versend Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP 1.6.2-16-2017-00087

Projekt címe: „Ekethanásztarász- Összefogunk”

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 194.072.573 Ft

Támogatás mértéke (%-ban): 100%

Tervezett befejezési dátum: 2021. január 31.

A projekt célja: Versend község szegregációban élő roma lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi kirekesztettségének csökkentése, olyan komplex szolgáltatások bevezetésével. Emelkedjen a bevont személyek képzettségi szintje, ezáltal a munkerőpiaci versenyképessége és növekedjen azon személyek száma, akik társadalmi felzárkózást segítő, különösen oktatási, képzési és foglalkoztatási programokba bekapcsolódnak

Kedvezményezett: Rinyabesenyő Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00085

Projekt címe: „A mi kis falunk fejlődéséért”

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 94.849.896 Ft

Támogatás mértéke (%-ban): 100%

Tervezett befejezési dátum: 2021. január 31.

A projekt célja: Rinyabesenyőn a szegregált lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése javuljon (beleértve a szociális, közösségi, oktatási, képzési, egészségügyi és munkaerő-piaci szolgáltatásokat). Növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, a célterületen élő személyek közül foglalkoztatásba kerülők száma. Növekedjen a telepszerű környezetben élő gyermekek óvodáztatási aránya, javuljanak a programba bevont iskoláskorú gyermekek/fiatalok iskolai előrehaladási esélyei, tanulmányi eredményei és szabadidő eltöltési lehetőségei.

Kedvezményezett: Ötvöskónyi Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP1.6.2-16-2017-00104

Projekt címe: „Összefogás a romákért, telep program Ötvöskónyiban”

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 94. 243.816 Ft

Támogatás mértéke (%-ban): 100%

Tervezett befejezési dátum: 2021. március 31.

A projekt célja: Ötvöskónyi a szegregált lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférésének javítása (beleértve a szociális, közösségi, oktatási, képzési, egészségügyi és munkaerő-piaci szolgáltatásokat). Növekedjen a bevont személyek képzettségi szintje, a célterületen élő személyek közül foglalkoztatásba kerülők száma. Növekedjen a telepszerű környezetben élő gyermekek óvodáztatási aránya, javuljanak a programba bevont iskoláskorú gyermekek/fiatalok iskolai előrehaladási esélyei, tanulmányi eredményei és szabadidő eltöltési lehetőségei.

Kedvezményezett: Somogyvár Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP1.6.2-16-2017-00105

Projekt címe: „Szegregált élethelyzetek felszámolása Somogyváron”

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 57.345.276Ft

Támogatás mértéke (%-ban): 100%

Tervezett befejezési dátum: 2022. június 30.

A projekt célja: A projektbe bevont személyek hátrányos helyzetben élnek, alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek. A szociális segítségnyújtásra nagy igényt tartó célcsoport részére az EFOP 1.6.2 „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal” ESZA pályázati kiírás lehetőséget nyújt egy élhetőbb, egészségesebb jövőbe tekintő élet elősegítéséhez. A projekt keretében a szegregációval jelentősen sújtott Somogyvár önkormányzata széleskörű szakmai konzorcium segítségével kíván komplex programot megvalósítani a szegregáció felszámolása érdekében.

Kedvezményezett: Siklósnagyfalu Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP1.6.2-16-2017-00097

Projekt címe: „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal Siklósnagyfaluban”

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 199.873.000 Ft

Támogatás mértéke (%-ban): 100%

Tervezett befejezési dátum: 2023. augusztus 31.

A program célja:

A program célcsoportjába a településen élő, halmozottan hátrányos helyzetű, alacsony, illetve elavult iskolai végzettséggel rendelkező, jellemzően szociális és anyagi gondokkal küzdő, roma és nem roma egyének és családok tartoznak, így a program a település egésze számára is nyújt olyan szolgáltatásokat, amelyek segítik a hátrányos helyzetű emberek felzárkózását és a település életébe történő integrációjukat. A fejlesztés eredményeként, elsősorban a képzéseknek köszönhetően jelentősen javulnak a célcsoport foglakoztatási lehetőségei. Ezáltal jelentősen nő a munkába állók száma, javul a családok egzisztenciális helyzete. A megszerzett tudás és annak alkalmazhatósága, valamint a célcsoport motiváltsága és önbecsülése is erősödik.

Kedvezményezett: Old Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP1.6.2-16-2017-00092

Projekt címe: „Szegregált élethelyzetek felszámolásának megvalósítása Old Község Önkormányzatánál”

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 99.873.000 Ft

Támogatás mértéke (%-ban): 100%

Tervezett befejezési dátum: 2023. augusztus 31.

A program célja:

A program célcsoportjába a településen élő, halmozottan hátrányos helyzetű, alacsony, illetve elavult iskolai végzettséggel rendelkező, jellemzően szociális és anyagi gondokkal küzdő, roma és nem roma egyének és családok tartoznak, így a program a település egésze számára is nyújt olyan szolgáltatásokat, amelyek segítik a hátrányos helyzetű emberek felzárkózását és a település életébe történő integrációjukat. A fejlesztés eredményeként, elsősorban a képzéseknek köszönhetően jelentősen javulnak a célcsoport foglakoztatási lehetőségei. Ezáltal jelentősen nő a munkába állók száma, javul a családok egzisztenciális helyzete. A megszerzett tudás és annak alkalmazhatósága, valamint a célcsoport motiváltsága és önbecsülése is erősödik.

Észak-Alföldi Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóság

Kedvezményezett: Szatmárcseke Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00002

Projekt címe:   Komplex humán fejlesztés Szatmárcseke község szegregátumaiban

Támogatási összeg: 200 000 000 Ft

Támogatás mértéke:100%

Projekt befejezési dátuma: 2022. február 28.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése.

A telepprogram azon mélyszegénységben élő családok egy részének nyújt kitörési lehetőséget, akik felzárkózását a lakhatási körülményeik akadályozzák legnagyobb mértékben

Kedvezményezett: Méhtelek Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00004

Projekt címe: Komplex humán fejlesztés Méhtelek község szegregátumaiban

Támogatási összeg: 200 000 000 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2022. február 28.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése.

A telepprogram azon mélyszegénységben élő családok egy részének nyújt kitörési lehetőséget, akik felzárkózását a lakhatási körülményeik akadályozzák legnagyobb mértékben.

Kedvezményezett: Milota Nagyközség Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00007

Projekt címe: Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal Milota községben

Támogatási összeg: 199 953 161 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2022. augusztus 31.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése.

A telepprogram azon mélyszegénységben élő családok egy részének nyújt kitörési lehetőséget, akik felzárkózását a lakhatási körülményeik akadályozzák legnagyobb mértékben.

Kedvezményezett: Tarpa község önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00008

Projekt címe: Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal Tarpa Nagyközség szegregátumaiban

Támogatási összeg: 200 000 000 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2022. szeptember 30.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése.

A telepprogram azon mélyszegénységben élő családok egy részének nyújt kitörési lehetőséget, akik felzárkózását a lakhatási körülményeik akadályozzák legnagyobb mértékben.

Kedvezményezett: Piricse Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00015

Projekt címe:   „Közös úton, közös jövőnkért” – Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programmal

Támogatási összeg: 199 857 720 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2021. szeptember 28.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése.

A telepprogram azon mélyszegénységben élő családok egy részének nyújt kitörési lehetőséget, akik felzárkózását a lakhatási körülményeik akadályozzák legnagyobb mértékben.

Kedvezményezett: Eperjeske Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00037

Projekt címe:   Lehetőségek egy jobb élethez- Eperjeske szegregátumának társadalmi felzárkóztatása és integrációja

Támogatási összeg: 199 837 837 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2021. szeptember 28.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése.

A telepprogram azon mélyszegénységben élő családok egy részének nyújt kitörési lehetőséget, akik felzárkózását a lakhatási körülményeik akadályozzák legnagyobb mértékben.

Kedvezményezett: Bököny Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00050

Projekt címe: Bökönyi összefogás

Támogatási összeg: 199 946 000 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2021. augusztus 30.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése.

A telepprogram azon mélyszegénységben élő családok egy részének nyújt kitörési lehetőséget, akik felzárkózását a lakhatási körülményeik akadályozzák legnagyobb mértékben.

Kedvezményezett: Nyírpilis Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00052

Projekt címe: Komplex fejlesztés Nyírpilisen

Támogatási összeg: 197 966 000 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2021. november 1.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése.

A telepprogram azon mélyszegénységben élő családok egy részének nyújt kitörési lehetőséget, akik felzárkózását a lakhatási körülményeik akadályozzák legnagyobb mértékben.

Kedvezményezett: Porcsalma Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00083

Projekt címe:   Roma Integrációs Program a Periféria Elhagyásáért Porcsalma Településen

Támogatási összeg: 199 952 350 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2022. január 31.

A projekt célja: A szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése.

A telepprogram azon mélyszegénységben élő családok egy részének nyújt kitörési lehetőséget, akik felzárkózását a lakhatási körülményeik akadályozzák legnagyobb mértékben.

Kedvezményezett: Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.3-17-2017-00010

Projekt címe:   Szabolcs-Szatmár-Bereg megye felzárkózás-politikai együttműködési programjának megvalósítása

Támogatási összeg: 75 000 000 Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt befejezési dátuma: 2021. március 31.

A projekt célja: A telepprogram azon mélyszegénységben élő családok egy részének nyújt kitörési lehetőséget, akik felzárkózását a lakhatási körülményeik akadályozzák legnagyobb mértékben.

Észak és Nyugat Dunántúli Társadalmi Felzárkózási Igazgatóság

Kedvezményezett: Mány Község Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00063

Projekt címe: Mány Mátyás telep fejlesztése komplex programmal

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 199 245 740 Ft

Támogatás mértéke (%-ban): 100 %

Projekt befejezési dátuma (tervezett befejezési dátum, megvalósítás alatt lévő projekt esetében): 2021.05.28

A projekt célja: Mány település a jól lehatárolt, KSH-nyilatkozatban megjelenített szegregátum területén élők élet és lakáskörülményeinek javítását tűzte ki célul. Ez olyan komplex fejlesztési elképzeléssel jön létre, mely az Európai Unió és a helyi lakosok, illetve a konzorciumi partnerek támogatásával fog megvalósítani. A tevékenységek megvalósításában a képzések lebonyolításával a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság, mint konzorciumi partner vesz részt. A településen működő családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatásokat ellátó ESÉLY Gyermekjóléti Alapítvány, valamint a szolgáltató pontok működtetésében már tapasztalattal rendelkező Egymás Mellett Alapítvány is részt vesz, mint konzorciumi partner.

Kedvezményezett: Szany Nagyközség Önkormányzata, Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (konzorciumi tag)

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.2-16-2017-00127

Projekt címe: Szegregált élethelyzetek felszámolása Szanyban komplex programokkal

Támogatási összeg (a teljes projektre vonatkozóan): 142 129 436 Ft

Támogatás mértéke (%-ban): 100 %

Projekt befejezési dátuma (tervezett befejezési dátum, megvalósítás alatt lévő projekt esetében): 2021.10.28.

A projekt célja: Szany Nagyközség a helyi Rábapart Jóléti Szolgálat Alapítvánnyal és a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatósággal konzorciumban valósítja meg a 3 éves projektet Szanyi szegregátumban. Célja, hogy kitörési lehetőséget nyújtson azon mélyszegénységben élő családok részére, akiknek a felzárkózását a lakhatási körülményeik akadályozzák legnagyobb mértékben

EFOP-1.6.3-17 „Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz

A konstrukció célja

A megyei szintű koordinációs és konzultációs rendszer kialakítása annak érdekében, hogy a felzárkózás-politikai együttműködések ne csak országosan és helyi, esetlegesen járási-, hanem a közigazgatás következő szintjén, a megyei szinten is kialakuljanak, rendszeressé váljanak, és esélyteremtő módon hassanak vissza az egyes települések lakosságának életére, növelve a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést.

A konstrukció részcéljai:

  • új együttműködések generálása területi szinten jelentkező, az esélyegyenlőséget és felzárkózást érintő speciális problémák megoldására, szolgáltatáshiányok kiküszöbölésére;
  • megyei szinten a hátrányos helyzetű célcsoportokat érintő beavatkozások összehangolása;
  • a megyék kapacitás és szervezetfejlesztése a felzárkózás-politika területi szintű koordinációjának kialakítása érdekében;

 

Projektek részletes adatai:

A projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.3-17-2017-00004

A projektgazda neve: Zala Megyei Önkormányzat, a TEF konzorciumtag

A projekt címe: Zala megyei felzárkózás-politikai együttműködések

A támogatás összege: 74 998 560 Ft

A támogatás mértéke: 100 %

Megvalósítási időszak: 2017. november 01 – 2020. október 31.

A projekt célja: A projekt keretében évente két felzárkózási fórum kerül megrendezésre. A Fórum keretében munkacsoport kerül létrehozásra, mely negyedévente tematikus üléseket tart a hátrányos helyzetű célcsoportokkal kapcsolatban. A munkacsoport feladata, hogy a hiányzó szolgáltatások pótlása érdekében az együttműködési lehetőségeket feltérképezze és azokra megoldási javaslatokat dolgozzon ki a Fórum számára.

A projektelem fő célja a megyében megvalósuló projektek számba vétele, valamint azok tervezése, megvalósítása és eredményeinek fenntartása során a felzárkózási, esélyegyenlőséget célzó és a hátrányos helyzetű célcsoportok integrációját biztosító szempontok érvényesítése.

A projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.3-17-2017-00006

A projektgazda neve: Somogy Megyei Önkormányzat, a TEF konzorciumtag

A projekt címe: Somogy Megyei Felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan

A támogatás összege: 75 000 000 Ft

A támogatás mértéke: 100 %

Megvalósítási időszak: 2018. január 01 – 2021. március 31.

A projekt célja: A projekt keretében évente kettő fórumülés, négy tematikus munkacsoportülés és négy közösség építő rendezvény kerül megszervezésre. A program része a megyei önkormányzat 10 dolgozójának érzékenyítő képzése.

A Somogy Megyei Önkormányzat felzárkóztatási projektje a megyei önkormányzat másik, Foglalkoztatási paktum pályázatával együttműködve hosszú távon keres megoldásokat a gazdaság, a foglalkoztatás és a társadalmi különbségek problémáira, és a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiához kapcsolódóan, hozzájárul a felzárkózás-politika megyei szintű megvalósításához, és megyei koordinációs és konzultációs rendszert alakít ki.

A projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.3-17-2017-00009

A projektgazda neve: Veszprém Megyei Önkormányzat, a TEF konzorciumtag

A projekt címe: Veszprém megyei esélyegyenlőségi és felzárkózási együttműködés

A támogatás összege: 74 976 000 Ft

A támogatás mértéke: 100 %

Megvalósítási időszak: 2017. december 01 – 2021. május 31.

A projekt célja: A TEF részéről, egy fő instruktor a MÖK felzárkózási munkatársaival együtt, szakmai szinten valósítja meg a projekt tervezett lépéseit, céljait az új együttműködések generálása területi szinten jelentkező, az esélyegyenlőséget és felzárkózást érintő speciális problémák megoldására, szolgáltatáshiányok kiküszöbölésére, megyei szinten a hátrányos helyzetű célcsoportokat érintő beavatkozások összehangolása, a megyék kapacitás és szervezetfejlesztése a felzárkózás-politika területi szintű koordinációjának kialakítása érdekében.

A projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.3-17-2017-00010

A projektgazda neve: Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Önkormányzat, a TEF konzorciumtag

A projekt címe: Megyei szintű felzárkózás – politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan

A támogatás összege: 75 000 000 Ft

A támogatás mértéke: 100 %

Megvalósítási időszak: 2018. január 01 – 2021. március 30.

A projekt célja: A projekt megvalósításának elsődleges célja, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élő esélyegyenlőségi célcsoportok helyzetének javítása, társadalmi felzárkózásának elősegítése a települési önkormányzatok és helyi szereplők közötti területi együttműködések megerősítése révén.

A projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.3-17-2017-00011

A projektgazda neve: Vas Megyei Önkormányzat, a TEF konzorciumtag

A projekt címe: Megyei szintű felzárkózás-politikai együttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan Vas megyében

A támogatás összege: 74 995 462 Ft

A támogatás mértéke: 100 %

Megvalósítási időszak: 2017. december 15 – 2020. december 14.

A projekt célja: Megyei Felzárkózási Fórum létrehozását, mely üléseinek eredményeként létrejönnek a szolgáltatási út térképek, amely a megyében meglévő szolgáltatások lakossághoz való elérésének vizsgálata. A munkacsoport háromhavonta hátrányos helyzetű célcsoportokhoz kapcsolódó tematikus üléseket tart, mely a szolgáltatási hiányok kiküszöbölését segítő együttműködési lehetőségeket feltérképezik, feltárják, és megoldási javaslatokat fogalmaznak meg a Fórum számára.

A projekt azonosítószáma: EFOP-1.6.3-17-2017-00016

A projektgazda neve: Nógrád Megye Önkormányzata, a TEF konzorciumtag

A projekt címe: Nógrád megye megyei szintű felzárkózás-politikai gyüttműködések támogatása a helyi esélyegyenlőségi programokhoz kapcsolódóan

A támogatás összege: 65 000 000 Ft

A támogatás mértéke: 100 %

Megvalósítási időszak: 2018. január 01 – 2021. március 31.

VEKOP-7.1.1-16-2017-00001  „Nő az esély” kiemelt projekt

Kedvezményezett neve: Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság
Projekt címe: Nő az esély – képzés és foglalkoztatás
Támogatás összege: 249 919 000 Ft
Támogatás mértéke: 100%

Megvalósítási időszak: 2020. augusztus 1. – 2023. március 31.

 

Az EFOP-1.1.2-16-2016-00001 kiemelt projekt tükörprojektje a VEKOP-7.1.1-16-2017-00001  „Nő az esély – képzés és foglalkoztatás” projekt. A projektek a hátrányos helyzetű emberek munkaerő-piaci esélyeinek és megélhetési körülményeik javítására törekszik – az EFOP-1.1.2 a konvergencia régióban, a VEKOP-7.1.1 a központi régióban: Pest vármegyében és Budapesten.

 

A VEKOP-7.1.1-16 „Nő az esély” kiemelt projekt az alacsony iskolai végzettségű, szakképzettséggel nem rendelkező elsősorban roma nők kiválasztásával és bevonásával foglalkozik, akik vállalják a szociális vagy gyermekjóléti intézményekbe történő feladatellátást.

 

OKJ-s minősítésű bizonyítványt adott a projekt a bevontak részére szociális gondozó és ápoló valamint a gyermek- és ifjúsági felügyelő szakterületen.

A projekt összesen 60 főt vont be, amelyből 40 fő képzésben és foglalkoztatásban vett részt, 20 főnek pedig a képzést biztosította a projekt, amely 100%-ban az Európai Unió finanszírozásával valósult meg, a résztvevőknek a végzettség megszerzése térítésmentesen történt.

 

A résztvevők a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, valamint önkormányzat fenntartásába tartozó szociális intézményekben kerültek foglalkoztatásra a célcsoporttagok, szociális gondozó és ápoló szakirányban 31 fő, gyermek és ifjúság felügyelőként 29 fő. A projekt zárását követően 26 fő rendelkezett határozatlan idejű kinevezéssel.

 

Mutató neve Mutató típusa Célérték Mutató aktuális értéke Mutató elérésének céldátuma
Támogatott foglalkoztatásban résztvevő személyek száma Műszaki szakmai eredmény 40 40 2023.03.31
A képzésben résztvevő személyek száma Műszaki szakmai eredmény 60 93 2023.03.31
A képzést sikeresen befejező személyek száma Műszaki szakmai eredmény 50 50 2023.03.31
A munkaerőpiaci integráló programokba bevont hátrányos helyzetű személyek száma Indikátor 60 82 2023.03.31
A program elhagyását követően a munkaerőpiacra, vagy munkaerő-piaci programba belépők száma Indikátor 25 29 2023.03.31
Migránsok, külföldi hátterű személyek, kisebbségek Indikátor 60 82 2023.03.31

 

Projektben lebonyolított képzések programjai:

Szociális gondozó és ápoló
Gyermek-és ifjúsági felügyelő

Eseménynaptár

2024. Május
HKSzCsPSzV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 

Társoldalak

Jogi tanácsadás

Minden hétfői munkanapon: 8.00 órától 10.00 óráig
 
Telefonszám: 06/1-896-9512